A korábbi szolgáltatási színvonalon működik a repülőgépek karbantartásával foglalkozó Malév-leány, az Aeroplex Kft., a társaság hosszabb távú működése azonban egyelőre az anyacég helyzetén is múlik. Ha az Aeroplex egy stabil pályán maradna, akkor minden esélye megvan arra, hogy megéljen a piacon − mondta a Napi Gazdaságnak Nemcsok Imre ügyvezető. A cég egyelőre a korábbi időszakban megszerzett munkákon dolgozik. A karbantartás szezonalitása miatt az új feladatok szeptembertől indulnak, a szükséges szerződéseket pedig a május−júniusi időszakban kell megkötni − ehhez azonban mielőbb rendezni kell az Aeroplex körül a Malév leállása miatt kialakult helyzetet. A társaság árbevételének körülbelül a fele származott a Malévtől, a légitársaság leállásával pedig az olyan szolgáltatásportfóliók estek ki, amelyeket csak a Malévnak nyújtott. A légi cég leállása miatt az eredetileg 550 főt foglalkoztató Aeroplex nemrégiben 230 fős csoportos létszámleépítést jelentett be.
A társaság spanyol, norvég, orosz megrendelésre, vagyis a nemzetközi piacra is dolgozik, az úgynevezett hangárkarbantartás területén, amikor a gépeket − általában évente − részletesen átvizsgálják és javítják. Ebben a szegmensben bevételeinek csupán 17 százaléka származott a Malévtól − az ügyvezető tehát erre alapozza, hogy a nemzetközi piacon életképes lesz a társaság. Nemcsok ugyanakkor Magyarország geopolitikai helyzetéből fakadóan, illetve a gazdaság szempontjából is fontosnak tartja, hogy létrejöjjön egy budapesti központú nemzeti légitársaság, ahol az Aeroplexben felhalmozott tudást újra lehetne hasznosítani.
Az ügyvezető arról nem tudott nyilatkozni, hogy a Malév felszámolója milyen szerepet szán a cégnek, azonban az elmúlt időszakban több tanácsadó is vizsgálni kezdte az Aeroplex üzletmenetét, valószínűleg nem véletlenül. Az Aeroplex tavaly 11,6 milliárd forintos nettó árbevételt ért el, üzemi eredménye pedig 500 millió forint volt.
