Az idei kötelezőkampányban minden eddiginél több tarifálás várható, döntően az új törvényi szabályozás kapcsán - mondta el Papp Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) elnöke. Ugyanakkor - mivel az elmúlt két év kampányában sokan komoly kedvezményre tettek szert és így már számukra optimális díjú szerződéssel rendelkeznek - a váltók száma a tavalyi 1,5 milliónál kevesebb lehet.
A küszöbönálló módosítások okán az autósok 25-30 százaléka kerülhet más kategóriába a korábbiaktól eltérő tarifálási szempontok miatt - vélekedett Cselovszki Zsolt, a szövetség gépjárműtagozatának vezetője, aki szerint az ügyfelek nagyjából tizedének okozhat majd gondot, hogy forgalmijában téves teljesítménykategória található. A díjverseny - például a pénzügyi különadó okán is - talán csendesedik majd, ám Papp Lajos szerint komoly veszélyt jelent, ha egyes társaságok már úgy díjaznak, hogy eleve a szolgáltatás színvonalának csökkenésével számolnak. Az első félévi adatok alapján az egy kgfb-szerződésre jutó átlagdíj hat, az egy szerződésre jutó kárfelhasználás pedig három százalékkal csökkent - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elemzéséből. A pozitív tendencia a jövedelmezőség területén is folytatódhat idén: néhány milliárd forintos eredmény technikailag még látszik a rendszerben. A publikus adatok az esetleges új indulók számára igen nyereséges, az éves díjbevételre vetítve mintegy 12 százalékos profitot eredményező ágazatot mutatnak. Ez serkentően hathat mind új szereplők megjelenésére, mind pedig a piaci árverseny éleződésére.
