Törvényjavaslatot nyújt be Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője a kormány megalakulását követően az átadás-átvétel alapvető szabályait illetően - derül ki a politikus Bajnai Gordon miniszterelnökhöz intézett nyílt leveléből. Az átadás-átvétel körébe tartalmi és formai elemek is tartoznak: számba kell venni az állami feladatok végrehajtásának állását, az irányított szervezetek jogszerű működését biztosító okiratokat, szabályzatokat. Szintén át kell adni a harmadik személlyel szemben fennálló, nem törvényi rendelkezésen alapuló jogosultságok, igények listáját, az igény- vagy joglemondásokat, elismeréseket.
Ami a tartalmi elemeket illeti, Navracsics kimutatást szeretne kapni a törvény révén a kötelezettségvállalásokról - különös tekintettel a ppp- és ahhoz hasonló beruházásokra -, az egyéb kötelezettséget alapító intézkedésekről, ideértve a pályázatokat, ígérvényeket, szándéknyilatkozatokat.
Részletes kimutatást szeretne látni az európai uniós társfinanszírozású projektek helyzetéről, a háttérintézmények költségvetési, vagyoni, személyi, igazgatási és szakmai helyzetéről, az eszköz- és vagyonleltárról. A frakcióvezető tudni szeretne az új kormány megalakulásakor a vitatott, adott esetben per alatt álló ügyekről, beleértve a magyar állam álláspontját, az üggyel kapcsolatos indokokat, külön kiemelve az európai uniós programokkal kapcsolatos szerződéseket és vitás kérdéseket.
A törvény azt is meghatározza majd, hogy adott intézményen belül kinek lesz a feladata a felsorolt dokumentációk, okiratok és kimutatások elkészítése és átadása.
