A Magyarország korábbi gazdasági helyzetével kapcsolatos szakadatlan fanyalgás mintha most éppen az ellenkezőjére váltott volna. A Bank of America-Merrill Lynch (BoA-ML) bankcsoport londoni befektetési részlege átfogó összehasonlító elemzést állított össze a magyar és a lengyel költségvetés helyzetéről. A ház számításai szerint - tudósított az MTI-Eco - a magyar államháztartás strukturális elsődleges egyenlege az idén a hazai össztermék (GDP) 5,3 százalékának megfelelő többletet mutat majd, az így számolt lengyel államháztartási mérleg ugyanakkor várhatóan 4,5 százalékos hiánnyal zárja az évet. Az elemzésben megállapítják: Magyarország az elmúlt négy évben a GDP-érték hozzávetőleg 10 százalékának megfelelő, hatalmas prociklikus költségvetési szigorítást hajtott végre, ebből GDP-arányosan 4,5 százaléknyit tavaly. Ez az egyik legnagyobb költségvetési kiigazítás a széles értelemben vett feltörekvő piaci térség eddigi történetében - írták a londoniak. Mindez jelentősen hozzájárult a magyar gazdaság tavalyi mély recessziójához. Lengyelország ugyanakkor az egyetlen olyan nagyobb európai gazdaság, amelynek sikerült elkerülnie a visszaesést, a lengyel gazdaság komoly problémája viszont a költségvetési helyzet romlása; a lengyel strukturális államháztartási hiány a legmagasabbak között van a fejlett ipari gazdaságok alkotta OECD-csoporton belül - állítja a BoA-ML.
Az elemzés szerint Magyarország külső fizetési pozíciója is a legnagyobb mértékben javult a kelet-közép-európai térségben, így nem lesz szüksége további részletek lehívására a Nemzetközi Valutaalap hitelkeretéből. Mindebből pedig véleményük szerint "természetes" módon következik a magyar adóskockázati osztályzatok javításának valószínűsége.
