Ma tartják a betegek világnapját, a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület (SSZMKE) ebből az alkalomból ismét demonstrációra szólított. (Ilyen akcióra tavaly több egészségügyi szövetség közös akciója nyomán került sor.) Az SSZMKE most felkérte az egészségügy valamennyi szereplőjét és az egészségügyért aggódó személyeket, hogy ezen a napon zöld zászló intézményi kihelyezésével, illetve zöld szalag önkéntes viselésével hívja fel a figyelmet a betegek, a betegellátók és a betegellátás tragikus helyzetére Magyarországon. Lapunknak eddig a Vas Megyei Markusovszky Kórház jelezte, hogy részt vesz a kezdeményezésben.
