A 2009-re rendelkezésre álló adatok szerint a gazdasági válság okozta globális visszaesés az év első felében elérte mélypontját, a nemzetközi környezetre jellemző kedvező fordulat azonban a magyar gazdaság teljesítményében még csak nyomokban érzékelhető - állapította meg a KSH összefoglaló jelentésében. Tavaly a szeptember-novemberi időszakban a 15-64 éves korosztályban a foglalkoztatottak száma 3 millió 757 ezer fő volt, ami 118 ezerrel (3,0 százalék) kevesebb az előző év azonos időszakához képest. A foglalkoztatási ráta az elmúlt egy évben 57,1 százalékról 55,6 százalékra mérséklődött. A munkanélküliek létszáma - ugyanabban a korosztályban - 445 ezer főt tett ki, ami 116 ezerrel (35 százalékkal) meghaladta az egy évvel korábbit. A munkanélküliségi ráta egy év alatt 7,8-ról 10,6 százalékra emelkedett. A legalább ötfős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél ekkor 2 millió 664 ezer fő állt alkalmazásban, ami az egy évvel korábbihoz képest 3,8 százalékos (105 ezres) csökkenés. Az év korábbi időszakára jellemző tendenciák novemberben is folytatódtak, a versenyszférában alkalmazottak száma számottevő mértékben visszaesett, miközben a költségvetésben dolgozóké - a közfoglalkoztatási formában dolgozók számának jelentős növekedése folytán - emelkedett. Az év első tizenegy hónapjában 133 ezerrel (6,8 százalékkal) mérséklődött a vállalkozásoknál alkalmazottak száma, leginkább az iparban, azon belül pedig a feldolgozóiparban bekövetkezett 83 ezres, illetve 81 ezres létszámcsökkenés miatt.
