Az újratervezett és racionalizált terveknek megfelelően alakul az év, így mind a beszállítói, mint a kereskedelmi oldal optimista a napi fogyasztási cikkek piacának alakulásával kapcsolatban - hangzott el a Termékmix kereskedelmi lap konferenciájának kerekasztal-beszélgetésén. A nagy beszállítónak számító Friesland Hungária, Cerbona, illetve Bonbonetti derűlátása nem véletlen, hiszen a gyártást hatékonyabbá tették, így a válság nem gyakorol rájuk olyan jelentős hatást, mint a kiskereskedelmi piac más szereplőire. Mind a Drogerie Markt, mind a Tesco elismerte ugyanakkor, lehet még javítani a kereskedelem hatékonyságán.
A fogyasztás szignifikáns élénkülésére a jelenlegi makropályákat elemezve két éven belül biztosan nem kerül sor - mondta Palócz Éva, a Kopint-Tárki vezérigazgatója, aki szerint a lakosság 2002-től 2006-ig lényegében "túlette" magát. Az eltúlzott fogyasztásnak, illetve a magyar gazdaság erőn felül vállalt költekezésének isszuk most a levét, és ideje lenne elgondolkodni azon, hogy mi lesz egy év múlva, amikor elfogy az IMF hitelkerete.
Az agrártárca elsősorban az élelmiszer-termelés növelését tartja fontosnak, így az uniós támogatások jelentős részét is erre kívánja felhasználni. Sirman Ferenc szakállamtitkár úgy vélte, fontos a hatékonyságjavítás is, hogy a magyar élelmiszerek versenyképesek legyenek az importtal szemben. Az agrártárca szerint a külföldi élelmiszerek alacsony ára sok esetben abból adódik, hogy a nyugat-európai beszállítók a lokális piacok szükségleteihez képest 10-15 százalékkal nagyobb mennyiségre szerződnek a kereskedelmi partnerekkel, majd a terv szerint leszállított áruk után fennmaradó kapacitásokat, árutöbbletet a szabadpiacon, ár alatt vagy nullszaldóval értékesítik. Sirman szerint időnként ezért borul Magyarországra irdatlan mennyiségű, helyenként silány minőségű akciós áru.
