Az öt éven túli lejáratú, tipikusan beruházásra, fejlesztésre szolgáló hiteleknél a töretlen és meglehetősen dinamikus fejlődést idén áprilisban csak a forint erősödése akasztotta meg - derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) áprilisról szóló jelentéséből. A kereskedelmi bankok hosszabb lejáratra nyújtott hiteleinek állománya az első negyedévi adatok szerint öt év alatt közel két és félszeresére nőtt.
Közben nemzetgazdasági ágazatok szerint elég jelentős átrendeződés zajlott le. A legmarkánsabban az ingatlanügyek térnyerése látszik. Míg ugyanis 2003 első negyedévében a teljes hitelállomány 28, az idén ugyanekkor már csaknem 36 százaléka tartozott ebbe a kategóriába. Ilyen szempontból látványosan csökkent az agrárium, a feldolgozóipar, de még a kereskedelem részesedése is. A Budapest Banknál (BB) egyértelműen az exportra termelő gép- és feldolgozóipar, illetve a hazai nagyvállalatok beszállítóit alkotó ügyfelek képviselnek nagyobb súlyt. A CIB-nél viszont már a projektfinanszírozás típusú és az ingatlanfedezetes hitelek vezetnek. Az UniCreditnél úgy látják, hogy az ipari termelés növekedése, az export bővülése elsősorban a feldolgozóiparban, ezen belül a gépiparban indukálhat a jövőben is jelentősebb hitelnövekedést. A vállalati szektor beruházási aktivitása a nehezen kiszámítható és regionális összehasonlításban csökkenő versenyképességű környezet miatt - hangoztatták az OTP-nél - évek óta erősen visszafogott, ennek következtében mérsékelt a vállalati szektor belföldi hitelkereslete.
A bankok egyébként szinte kivétel nélkül úgy érzékelik, hogy az elmaradottabb térségekben kisebb a beruházási hajlandóság.
