A GfK Hungária Piackutató Intézet új reprezentatív felmérést készített a biztosítási piacon néhány hete újonnan megjelent, a bérből és fizetésből élők számára munkanélküliség és keresőképtelenség esetére védelmet nyújtó konstrukció kapcsán. A vizsgált célcsoport pozitívan fogadta az új terméket: 81 százalékának első látásra is tetszik a konstrukció, 48 százaléknak pedig a biztosítási konstrukció díjszabása, ára is megfelelő, ami a biztosítandó személytől függően átlagosan havi 2-3 ezer forint között van. A termék iránt érdeklődők közel fele felsőfokú iskolai végzettségű, és az összes érdeklődő 90 százaléka rendelkezik legalább érettségivel. Az érdeklődők nagy része a 30-49 éves korosztályból kerül ki: háromból két érdeklődő ebbe a korosztályba sorolható. A termékről szóló első ismertetéseket követően a célcsoport 60 százaléka jelezte: elképzelhető, hogy kötni fog ilyen biztosítást, 8 százalékuk már most biztos abban, hogy megvásárolja a terméket.
Akit nem érdekel a biztosítás, ennek okaként azt említette, hogy már rendelkezik elegendő biztosítással (39 százalék), tudna vészhelyzetben másra támaszkodni (30 százalék), de olyanok is vannak, akik egyszerűen nem tartanak a munkanélküliség vagy a tartós keresőképtelenség veszélyétől (24 százalék).
