A szlovák cégalapítás a magyar vállalkozók által eddig is talán a legismertebb és legnépszerűbb eleme volt az adóoptimalizálásnak, de az országot sokan jó piacnak is találták. A szlovakceg.eu portál egyik vezetőjétől megtudtuk: júniustól a vállalkozóknak a számlaértéket euróban és koronában is fel kell tüntetniük. Az euró bevezetése valószínűleg ösztönzően hat majd a szlovákiai cégalapításra. Már eddig is mintegy nyolcezer magyar vállalkozó döntött az ottani cégalapítás mellett, most számuk akár meg is ugorhat.
Persze az ország népszerűsége nem független attól, hogy Szlovákia 2004-ben egységes és egykulcsos, 19 százalékos adót vezetett be, az osztalékadó mértékét nullára csökkentették, az osztalékot nem terheli egészségügyi hozzájárulás sem. Helyi jellegű, például iparűzési adó sincs. Ezzel együtt (a regisztrációs adó kikerülése céljából szlovák rendszámmal járó autók tulajdonosait leszámítva, akiket egyre többen egyszerű csalóknak tartanak) nem csak az adóelőny jelenthet motivációt. Az adórendszer előnye sem csupán az alacsony mértékű fizetési kötelezettség, hanem az átláthatóság is. Az árfolyamkockázat eltűnése pedig még egy nyomós ok lehet a szlovákiai tevékenység beindítása mellett.
