Az Image Factory és az Observer Budapest Médiafigyelő (OBM) kutatásában arra a kérdésre kereste a választ, hogy mely városoknak sikerült a legkedvezőbb képet kialakítaniuk magukról a nyilvánosságban 2007-ben. A három kategóriában kihirdetett eredmény szerint a megyei jogú városok között Miskolc, a nagyvárosok között Siófok, a kisvárosok körében Balatonfüred imázsa volt a legvonzóbb. A toplista abszolút első helyét szintén Siófok szerezte meg.
A kutatásban hangsúlyosan szerepelt a települések honlapjának vizsgálata, ami a felmérést végzők szerint kiváló eszköz arra, hogy ne csak naprakészen tájékoztassa az érdeklődőket, de kedvező képet is mutasson a városról. Ezen a téren a legjobb értékelést Kőszeg kapta elegáns, korszerű és felhasználóbarát honlapjával.
A városimázs - állítják a kutatást kezdeményezők - hasonlatos a termékek piacán felépített brandhez: olyan, a fejekben élő kép, ami gyorsan eligazít a választás során. Annál biztosabban választja a fogyasztó az adott terméket, minél karakteresebb imázzsal, minél markánsabb, eltaláltabb pozicionálással célozzák meg. Az a város rendelkezik jól felépített imázzsal, amely kitartó munkával eléri, hogy mindenkinek ugyanaz a három - kedvező kicsengésű - mondat jusson eszébe neve hallatán. A városvezetők egyre inkább kezdik felismerni, hogy a kommunikációs befektetések megtérülnek: több hazai és külföldi turista jön a városba, illetve nagybefektetők dönthetnek a település mellett.
