Magyarországon az aktív dolgozók kétharmada vonul nyugdíjba a nyugdíjkorhatár elérése előtt, a munkavállalók 80 százaléka önként megy nyugdíjba - derül ki az AXA-csoport megbízásából készített GfK-felmérésből. E kiugró arány a második legmagasabb a vizsgált 26 ország között. Mindez nemzetközi összehasonlításban is alacsony megtakarítási hajlandósággal párosul, ami sajnálatosan későn, jellemzően ötvenéves kor körül jelentkezik. Súlyosbítja a magyar helyzetet, hogy a megtakarításokra alkalmas pénzügyi termékek ismerete hiányos - áll az AXA Retirement Scope nevű felmérésében. A kutatás szerint Magyarországon, a régiós átlagnak megfelelően, csupán 29 százaléknak van elképzelése arról, hogy mennyi lesz a nyugdíja. Bár az itteni nyugdíjasok egyharmadánál a nyugdíjkorrekcióknak köszönhetően a korábbi bérnél is magasabb a havi nyugdíj összege, mégis a megélhetéshez szükségesnek ítélt havi nagyjából 100 ezer forintos összeghez képest mintegy 27 ezer forint hiányzik a nyugdíjasok kasszájából. Több országban is fordított a helyzet, a nyugdíjasok számára folyósított összegekből számos országban (például a németek, az olaszok és a svájciak, de a csehek esetében is ez a helyzet) még megtakarításokra is jut.
