A szervezők bejelentették: május 31. és június 1. között 800 millió forintos költségvetéssel rendezik meg a budapesti Hősök terén a Nemzeti Vágta kulturális országimázs-fesztivált. Az eseményen várhatóan közel száz, saját települését képviselő lovas méri majd össze lovának gyorsaságát és saját ügyességét, két kört megtéve a Hősök terére felépített speciális, tavaly sikeresen tesztelt versenypályán. A galoppverseny győztese 30 millió forintot nyer nevezőjének és 5 millió forintot az általa képviselt önkormányzatnak. A nevezési díj bruttó 2 millió forint, melyet már két futamgyőzelemmel vissza lehet nyerni. A nevezési díjért a település jogot nyer a versenyen való indulásra, versenyöltözéket kap, továbbá az Andrássy úton pavilont állíthat, melyben a képviselt önkormányzat vagy a nevező cég bemutathatja az adott település kulturális értékeit, illetve a cég termékeit. A Nemzeti Vágta több ingyenesen látogatható kulturális programból áll majd. A lóverseny mellett huszárrohamok, lovasparádék, koncertek várják az érdeklődőket.
A nevezési határidő április 30-án jár le. A rendezők több százezer vendéggel számolnak a két nap alatt. Magát a lóversenyt a Hősök terén, tribünök és kivetítők segítségével, mintegy 30 ezren láthatják egyszerre élőben. Az esemény döntő mozzanatait az RTL Klub élőben közvetíti június 1-jén. A Nemzeti Vágta hagyomány szeretne lenni, mint a Mesterségek Ünnepe, a Borfesztivál, a Sziget fesztivál vagy Kapolcs - jegyezte meg Geszti Péter, aki a nagyszabású, egész országot megmozgató fesztivál létrehozásán már évek óta dolgozik. A rendezvényt egyébként már tavaly meg akarták tartani, de akkor végül ez nem járt sikerrel.
