Az idei Construma szakkiállításon az előző évinél valamivel kevesebb, összesen 740 kiállító vonul fel. A kiállítás megnyitóján Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter elmondta: a kormány szándéka, hogy június végéig mintegy 30 jogszabály módosításával harmadával csökkentse az építések előkészítésének idejét. Különösen az engedélyezés időszakának lerövidítését tartják fontosnak. A miniszter azt is bejelentette, hogy összehívja a lakásfelügyeleti tanácsot, amelyben a lakásépítésben érdekelt társadalmi szervezetek képviseltetik magukat. A tanácsban kezdeményezni fogja egy bérlakás-építési program kidolgozását. Mindkét intézkedésre már régóta számít a szakma, de az eddigi ígéretekből eddig konkrét intézkedések még nem születtek. A megnyitón az MTI tudósítása szerint felszólalt Emilia Müller bajor gazdasági miniszter, aki 32 tagú szakértői delegáció élén látogatott ki a vásárra. Elmondta, hogy az induló új építési projektekből kiveszik részüket a bajor cégek is. A mostani bemutatón egyébként húsz bajor társaság van jelen, közülük öt még nem állított ki a Construmán.
