Március végére kellene a minisztériumoknak a felügyeletük alá tartozó szakmák szakmai és vizsgakövetelményeit (szvk) közzétenni, az új, moduláris rendszerű Országos Képzési Jegyzék 420 szakmájából azonban eddig mindössze 260-é jelent meg. Így a szakiskolák és a felnőttképzők csak nehezen tudják kidolgozni az új követelményeknek megfelelő tanterveket, noha szeptembertől már minden szakiskolában csak az új OKJ szerinti képzés indulhat. A cégek közben alighanem megunták, hogy szakemberellátásuk csak valamilyen kormányzati intézkedés hatására javulhat. Egyre több társaság akad, amely saját kezébe vette munkaerő-utánpótlása megoldását. Több megyében ennek is köszönhető, hogy az új tanévre az előző évinél több diák jelentkezett különböző szakképző iskolákba. Az iskolák viszont a jelentkezők számát illetően tovább differenciálódtak. Úgy tűnik egyébként, hogy a jó szakmunkás a világ minden táján egyre keresettebbé válik.
