Immár közgyűlési döntéssel szentesítve Magyar Külkereskedelmi Bank helyett MKB Bank Rt. néven működik tovább a Bayerische Landesbank (BayernLB) tulajdonában lévő pénzintézet, amelynek részvényesi plénuma 1458 milliárd forintos mérlegfőösszeg mellett 17,2 milliárdos adózás előtti profittal fogadta el a társaság beszámolóját. A pénzintézet az „A” sorozatú törzsrészvények után 20 százalékos osztalék fizetéséről határozott.
A közgyűlés megelégedéssel nyugtázta, hogy a bank sikeresen hajtotta végre az irányváltást: a lakossági ügyfelek száma 50 százalékkal bővült, miközben a kis- és középvállalkozói ügyfeleké megduplázódott. Az áttörésben jótékony hatása volt a Konzumbank Rt. év közbeni integrálódásának: a bank sikerként élheti meg, hogy lényegében ügyfélvesztés nélkül tudta integrálni a kisbankot, míg az akvizíciós és integrációs egyszeri költségeket és ráfordításokat is teljes egészében elszámolta 2004-ben.
Az a tény, hogy a bank felügyelőbizottságának elnöke az elkövetkező időben Werner Schmidt, a BayernLB igazgatósági elnöke lett, a pénzintézet álláspontja szerint tükrözi azt a bizalmat és üzleti fontosságot, amelyet a BayernLB a magyarországi jelenlétének, illetve az MKB Rt.-nek tulajdonít. Ez jó válasz lehet azokra az időről időre felröppenő híresztelésekre, amelyek szerint az MKB hamarosan eladósorba kerülhet.
