Elődeim tapasztalata mondatja velem, hogy a választási költségvetés még senkinek sem segített – mondta Gyurcsány Ferenc a Magyar Bankszövetség közgyűlésén. A miniszterelnök szerint minden egyes választási költségvetés loss-loss helyzetet okozott: a költségvetést beterjesztő kormány a választásokon elbukott, az új kabinetnek pedig kivétel nélkül megszorító intézkedéseket kellett hoznia. Gyurcsány úgy véli: annak ellenére nem lehet halogatni a nagy társadalmi reformokat, hogy az utolsó évben ilyenekbe már nem szoktak belefogni a kormányok. A miniszterelnök közölte, hogy néhány héten belül három – inkább csak jelzett, de ki nem mondott – reformot is elindítanak. (A beszéd alapján az adó- és járulékreform, az egészségügyi rendszer átalakítása, illetve az igazgatási rendszer működésének újragondolása szerepelhet hamarosan a kormány napirendjén.)
A miniszterelnök támogatást kért az általa a piacgazdaság legfontosabb szereplőinek nevezett bankoktól ahhoz, hogy ne egyedül kelljen megvívnia a harcot azokkal populista, a szocializmust visszasíró gazdaságpolitikai irányzatokkal, amelyekben szitokszó a verseny, a magántulajdon. Gyurcsány szerint a makrogazdasági mutatók jók – szerinte a gazdasági növekedés 3,8, az infláció 3,5, a jövedelmek növekedése 4 százalékos lehet az év végén –, s bár egyensúlyi gondok mutatkoznak a költségvetésben, nem lehet leegyszerűsítve, nehéz gazdasági körülményekről beszélni.
A miniszterelnök egyetért a lassuló ütemű kamatcsökkentési trendről szóló elemzésekkel. Gyurcsány Ferenc azt is jelezte, hogy finomodott álláspontja az árfolyamkérdés tekintetében: továbbra is azon a véleményen van, hogy gyengébb forintra lenne szükség, ám a stabilitás érdeke szerinte megelőzi a gyengülés érdekét, mivel a forint gyors gyengülése kiszámíthatatlan folyamatokat indíthat el.
A pénzintézetekkel kapcsolatban Gyurcsány ígéretet arra, hogy „2006-ot a bankadó nem éli túl”, ám szerinte a pénzintézetek között nincs nagy verseny, hiszen míg a lakossági betéteknél a kamatcsökkenést szinte azonnal érvényesítik, a hiteleknél jóval lassabb és porlasztott az MNB kamatdöntéseinek megjelenése. Gyurcsány gesztusértékű lépéseket sürgetett: szerinte azonos díjat lehetne alkalmazni az ATM-pénzfelvételeknél függetlenül attól, hogy saját vagy más banki ATM-nél történik a pénzkivét.
