Annak ellenére, hogy néhány területen sikerült kisebb-nagyobb változást elérni, határozatlan időre felfüggeszti működését a nyolc érdekképviseleti szervezetet tömörítő Táncművészeti Kerekasztal (TK) – jelentette be Kiss János, a Magyar Táncművészek Szövetségének elnöke. A művészek türelme csaknem egyéves tárgyalási folyamatot követően fogyott el, mondván, a helyzet strukturális átalakításának megindítása helyett csak egy-egy részletkérdésben sikerült előrelépni a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumával (NKÖM) való egyezkedés során, tehát a következő időszakban is marad a kilincselés a támogatásokért – indokolta a lépést Markó Iván, a Magyar Fesztivál Balett vezetője. A szakma finanszírozása nominális értelemben sem javul idén, eltekintve a Művészetek Palotájának költségvetéséhez kötődő 180, valamint a Fesztivál Balettnek és Román Sándor Experi Dance nevű társulatának juttatott 25-25 milliós támogatástól. A szakma szerint évente megközelítően 6 milliárd forint támogatásra lenne szükségük, a pénzügyi igényeken felül azonban számos jogi-strukturális kérdés is megoldásra vár. Az önkormányzati kezelésben
lévő vidéki együttesek helyzete, amelyek – a Győri Balett kivételével – nem rendelkeznek önálló költségvetéssel és alapító okirattal, és amelyek esetében az NKÖM keze meg van kötve, mivel a döntés és a pénzügyi felelősség végső soron az önkormányzatok kezében van, kritikus. A szaktárca ígéretet tett egy néhány millió forintos táncművészeti normatíva elkülönítésére a 2006-os színházi keretben.
A nem állami és nem önkormányzati finanszírozású, független egyesületek anyagi gondjait egy a Nemzeti Kulturális Alap és az Alternatív Táncszínházi Alap (évi 190 millió forint) mellett működő pénzügyi alap létrehozásával oldaná meg a szakma, ami az évente a kiemelt együtteseknek maximálisan adható 20 milliós támogatáson felül biztosítaná a produkciók költségvetését is.
