Mind a hazai és a nemzetközi közélet, mind a mindennapok szintjén vissza kell adni a magánkezdeményezések, a felhalmozás, a befektetés és a magántőke becsületét – vélekedett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tegnap a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara magyar–orosz és magyar–ukrán tagozatának közgyűlésén. A miniszterelnök szerint komoly veszélyt jelent a gazdasági populizmus elemeként megnyilvánuló tőkeellenesség és piackorlátozó szándék. A külkapcsolatok túlzott átpolitizáltságával kapcsolatba kifejtette Gyurcsány, hogy az eddigi gyakorlattal szemben a külképviseleteknek és delegációknak elsősorban konkrét intézményi, vállalati és üzleti érdekeket kell képviselni. Így döntően üzleti kérdésekről kíván tárgyalni a miniszterelnök a következő hetekben sorra kerülő kijevi és moszkvai útja alkalmából. Gyurcsány pozitívan nyilatkozott a magyar–orosz üzleti vízummal kapcsolatos felvetést illetően: a kamara német mintára kamarai ajánláshoz kötődő, többéves üzleti vízum létrehozását szorgalmazza.
Gyurcsány beszélt továbbá a kis- és középvállalkozás-támogatási rendszer átalakításának szükségességéről, a reformfolyamatba pedig – az elhangzott kérésekkel egybevágóan – bevonja a kormány a kamarákat is: a gazdasági és közlekedési minisztériumban az érdekképviseletekkel együttműködve dolgozza ki tavasszal az új támogatási szisztémát. Emellett ösztönözni kellene a kkv-szektornak a multik beszállítói körében való aktívabb részvételét – mondta a miniszterelnök.
