BUX 138830.94 -0,69 %
OTP 45690 -0,26 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Nem várható fordulat a monetáris politikában

2005. január 30. vasárnap, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A kormányfő várhatóan ma nevezi meg négy új monetáristanács-tagjelöltjét. A miniszterelnöknek az új tagok kinevezése előtt ki kell kérnie a jelöltekről a Magyar Nemzeti Bank elnökének, Járai Zsigmondnak a véleményét. A jegybank szóvivője, Missura Gábor úgy nyilatkozott lapunknak pénteken, hogy aznap nem volt konzultáció az új tagok ügyében. A köztársasági elnöki hivatalban pedig nem adtak választ kérdésünkre, hogy történt-e bármilyen megkeresés az új tagok kinevezése űgyében. Korábban a sajtóban több név is megjelent a lehetséges jelöltek közül. A pénzügyminiszter nem cáfolta, de nem is erősítette meg, hogy Neményi Judit és Bánfi Tamás neve már szerepel a listán, illetve elhárította a többi személyre vonatkozó találgatást.
A tervezett bővítés fő kérdése, hogy az új tagok szakmailag miként tudnak együttműködni a korábbiakkal – vélik a NAPI Gazdaság által megkérdezett elemzők. A szakértők nemhogy irreális lépésekre nem számítanak, de komolyabb változásokra sem a kamatpolitikában. Londoni elemzők ennél szkeptikusabbak, szerintük a bővítést követően nagyobb vágások jöhetnek, ami a forint gyengülését eredményezi, s ennek hatására a jegybank kénytelen lesz visszaemelni az irányadó kamatot. Jobbágy Sándor, a Budapest Economics elemzője szerint hektikus kamatmozgásokat tőle független kényszerek sem engednek az MT-nek. A piaci reakciók a forint árfolyamában gyakorlatilag azonnal lecsapódnak, de sem az infláció, sem pedig az egyensúlyi helyzet nem „támogatna” a jegybank által egyre nyomatékosabban kommunikált óvatos monetáris politikától eltérő viselkedést.
A piaci várakozások egyelőre nem módosulnak, azaz az első negyed-fél év végére 8,5 százalékra mérséklődik az alapkamat, ami az év végéig kedvező esetben további 50 bázisponttal csökkenhet. Az inflációs célokkal feltehetően nem lesz nehézség sem idén, sem pedig jövőre: a lényeg az lenne, hogy ne „rángatózzon” a forint árfolyama. A londoni Dresdner Kleinwort Wasserstein (DrKW) azt várja, hogy az MNB 8,5 százalékon leállítja kamatcsökkentési ciklusát – ennél alacsonyabb kamatszint a forint meredek gyengüléséhez vezethet.

Molnár Csaba
Molnár Csaba

Ez is érdekelhet