Szaporodik azoknak a száma, akiknek a jövedelme teljesen vagy részben internetes pókerből származik. Az Index szerencsejáték-fórumából kinőtt pókertársaságban négyen-öten is lehetnek, akik csak ezzel foglalkoznak, tudta meg a portál a csapat tagjától, Rátkai István programozótól. Napi hat órányi játékkal százezres nagyságrendű bevételhez lehet így jutni, ráadásul a magyar szerencsejáték-törvény szerint a kaszinókban szerzett nyeremény adómentes. Rátkai napi három-négy órát foglalkozik online pókerrel a munkája mellett. A programozó szerint a pókerban csak rövid távon számít a szerencse, hosszabb távon inkább a tudás dönt.
Abban, hogy hosszú távon pozitív egyenleggel lehet játszani, annak is szerepe van, hogy a pókertermekben a legtöbb játékos amerikai vagy angol. Ezeknek a játékosoknak nagy része leginkább csak szórakozásnak tekintik a pókerezést, amire rászánnak némi pénzt. „Eljátszanak pár dollárt, de abból mi itt jól megélünk” - mondta Rátkai. Az interneten egyébként több száz pókerterem található, a legnagyobban negyvenezren is szoktak lenni.
