A külkereskedelmi forgalom volumene továbbra is jelentősen bővült, az első negyedévben az export 19, az import 16 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi értéket. A negyedéven belül márciusban az import növekedési üteme valamivel magasabb volt, mint az exporté. A kivitel forintárszintje 2, a behozatalé 2,5 százalékkal nőtt január–márciusában az előző év első három hónapjához képest, s ez a cserearány 0,5 százalékos romlását vonta maga után – jelentette a KSH. A forint az előző év azonos időszakához képest a főbb devizákkal szemben 5 százalékkal leértékelődött – a forgalomban mintegy négyötödöt képviselő euróhoz viszonyítva 7 százalékkal gyengült, míg a 14 százalékos súlyú dollárhoz képest 8 százalékot erősödött.
A kiviteli volumen 19 százalékos emelkedésén belül az összforgalomból 63 százalékkal részesedő gépek és szállítóeszközök forgalma 26 százalékkal bővült 2003 első negyedévéhez viszonyítva. A behozatal volumene összességében 16 százalékkal emelkedett 2003 első negyedévéhez képest. A gépek és szállítóeszközök behozatala az átlagosnál nagyobb mértékben (20 százalékkal) nőtt, ezen belül az EU–15 tagországaiból származó import csupán 8 százalékkal.
A gépek és szállítóeszközök kiviteli árszínvonala gyakorlatilag nem változott, míg a feldolgozott termékeké – jórészt a fémek és a fémtermékek, valamint a ruházati cikkek árszintemelkedése miatt – mintegy 3 százalékkal magasabb lett. Az élelmiszerek kiviteli árszintje 10 százalékos növekedést mutat. A gépek és szállítóeszközök importárszintje 1 százalékkal emelkedett. Az élelmiszerek, italok, dohány, valamint a nyersanyagok árszínvonala egyaránt 6 százalékkal nőtt. Az energiahordozó-import árszínvonala a 2003. január–márciusi magas bázishoz viszonyítva változatlan maradt.
