Magyarország uniós ki- és befizetési egyenlege a legrosszabb esetben is jelentős aktívummal zárja az idei évet – derül ki a pénzügyi tárca közleményéből. A kormány áprilisban jelentést fogadott el az EU-támogatások fogadásának felgyorsítása érdekében teendő intézkedésekről. A dokumentum az uniós támogatások fogadásával és felhasználásával kapcsolatban három lehetséges forgatókönyvet tartalmazott, hangsúlyozva, hogy nettó befizető csak a legkisebb eséllyel megvalósuló esetben lehet az ország. Magyarország 2004-es európai uniós költségvetési szaldója a közlemény szerint a pályázati úton lehívható uniós támogatások nagyságától függ. Ennek minél nagyobb sikere érdekében a kormány intézkedéseket tett, egyebek között a pályáztatási folyamat felgyorsítására, az önkormányzatok uniós fejlesztési projektjeihez szükséges saját forrás kiegészítésére, továbbá a tenderlehetőségekről szóló, közérdekű és gyakorlatias útmutató összeállítására.
A PM szerint a Magyarország számára biztosított uniós források meghatározásakor figyelembe kell venni, hogy az idei közvetlen termelői támogatások mintegy 80 milliárd forintja biztos támogatásnak tekinthető, a közösségi szabályok szerint azonban ezt csak 2005-ben utalja át Brüsszel.
