A piaci elemzők szerint a következő két évben a fő mutatókban – az államháztartás hiányában és az inflációban – némi elmaradás várható az Európai Bizottsághoz eljuttatott középtávú konvergenciaprogram céljaihoz képest – derül ki a Reuters legfrissebb prognózisából. Az elemzők azt várják, hogy májusban az áprilisi 6,9 százalékról 7,2 százalékra nő az egy évre visszatekintő infláció, az év végére azonban 6, jövő decemberre pedig 4,2 százalékra esik vissza. A szakértők előrejelzése 2005 decemberére 0,2 százalékponttal alacsonyabb, mint egy hónapja, ezzel követik a jegybankot, amely inflációs jelentésében a múlt héten lefelé módosította előrejelzését. E konszenzus azonban még mindig felette marad a négy százaléknak, amely az MNB célja és új prognózisa, valamint a konvergenciaprogram célja is.
Az elemzők ugyanakkor 0,1 százalékponttal felfelé, 4,4 százalékra módosították a jövő évi GDP-arányos államháztartási hiány konszenzusát, és erre az évre változatlanul 4,9 százalékot várnak. Így a várakozások szerint a hiány mindkét évben 0,3 százalékponttal meghaladja a konvergenciaprogramban meghatározott célokat. Az elemzői becslések szerint a kormánynak ahhoz, hogy a 4,6 százalékos cél hiteles legyen, az idén újabb 100–150 milliárd forinttal kellene csökkenteni az államháztartás kiadásait.
A kormány az euró 2010-es bevezetése feltételeit a középtávú program szerint úgy kívánja teljesíteni, hogy az államháztartási hiányt 2008-ra a GDP 2,7 százalékára szorítanák le, tehát a megkívánt három százalék alatti tartományba, az éves átlagos inflációt pedig három százalékos szintre. Az időszak első két évére az elemzők jelezte eltérések nem nagyok, a feltételeket pedig csak a periódus végére kell teljesíteni. Technikailag tehát – még ha az elemzőknek is van igazuk –, a kormányzat eldöntheti, hogy a következő négy és fél évben mikor kívánja végrehajtani a megkívánt pályára visszatérítő korrekciót. Fontos szempont ugyanakkor, hogy a külföldi finanszírozók mikorra várnak el bizalomerősítő lépéseket. Egy túlnyomórészt külföldi elemzők körében végzett múlt heti londoni Reuters-felmérés szerint Magyarország 2008-ra várhatóan teljesíti az euró 2010-es bevezetésének költségvetési feltételét. (Három hónapja még 2007 volt a konszenzus.)
Az év hátralevő részére a jegybanki alapkamat összesen 200 bázispontos csökkentésére számít a piac, a következő négy hétre azonban még csak egy jelzés értékű, 25 bázispontos csökkentést valószínűsít az elemzők többsége.
