Az idén kissé, jövőre pedig jelentősen mérséklődik a folyó hiány a GDP százalékában mérve 2003-hoz képest - derül ki a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb inflációs jelentéséből. A kormányzat által Brüsszelbe eljuttatott konvergenciaprogram szerint 2004-ben a javuló külső konjunktúra alapján a kivitel bővülésének gyorsulása, az importnak pedig a mérséklődő belső fogyasztás révén az exporttól elmaradó növekedése, s így az áruforgalom hiányának további mérséklődése várható. A program szerint ez feltehetően kompenzálja a szolgáltatások lassabban javuló egyenlegét és a növekvő kamatkiadásokat.
Így euróban számolva a tavalyihoz közel álló, ám a GDP százalékában mérve csökkenő arányú folyó hiánnyal lehet számolni. A program várakozásai szerint javul a folyó fizetési mérleg finanszírozásának struktúrája is, nő a nem adóssággeneráló forrásbevonás. A Reuters piaci felmérése alapján kialakított prognózisa a folyó hiány mértékét illetően némiképp optimistább a jegybankénál, euróban számolva mind az idén, mind pedig jövőre kisebb deficitet várnak az elemzők. A GDP százalékban számolt hiányt a konvergenciaprogram az idén enyhén, jövőre viszont számottevően magasabbra teszi, mint a jegybanki inflációs jelentés.
Az idén a külső finanszírozási igény határozottan mérséklődik, de ennek kedvező hatása a folyó fizetési mérlegre - az EU-elszámolások aszimmetriája miatt - még nem jelentős. A jegybank 2004-re az állami szektor finanszírozási igényének egy százalékpontos csökkenését becsüli. A lakosság megtakarítói pozíciója nem emelkedik számottevően: bár a fogyasztás növekedési üteme mérséklődik, a lakásberuházások 2004-ben még tovább növekednek. A vállalati beruházások magas szinten maradnak, de jövedelmezőségük is nő, így a vállalati szektor finanszírozási igénye némileg csökken. A idén a folyó fizetési mérleg hiányának változását az EU elszámolások módszertana is befolyásolja. Az EU-elszámolások a jegybanki becslés szerint a GDP 0,2-0,3 százalékával emelik a hiányt, mert Magyarország befizetései viszonzatlan átutalásként a folyó tételek között szerepelnek, míg a kapott transzferek egy része a tőkemérlegben jelenik meg. Jövőre a külső finanszírozási igény várhatóan számottevően mérséklődik, ami már a folyó fizetési mérlegben is jelentkezik.
