Az Európai Parlament (EP) mezőgazdasági bizottsága a napokban elfogadta az új tagállamok agrárszektoráról készült jelentést, amely szerint a „tízek” közül csak Magyarországgal vannak nagyobb gondok az agrárfelkészülés terén. Továbbra is kérdéses például, hogy Magyarország tudja-e majd fogadni az uniós támogatásokat, mert nem épült ki a szükséges ellenőrzési és kifizetési rendszer. A jelentés tervezetét tavaly december közepére készítették el, részben az ősszel készült országjelentések alapján, nem tekinthető tehát friss kritikának. Szanyi Tibor politikai államtitkár szerint az EP nem marasztalta el Magyarországot, hanem egy mások által tett megállapítás mentén kért további információkat. A parlament ugyanis csak most tekintette át a már tavaly elkészült országjelentéseket, s mezőgazdasági bizottsága a tavaly ősszel készült országjelentésekről alakította ki véleményét - hívta fel a figyelmet az államtitkár.
