Amennyiben jövő január végéig nem felelnek meg az uniós és magyar élelmiszer-biztonsági, -higiéniai és környezetvédelmi követelményeknek, bezárnak 95 húsüzemet - közölte az agrártárca. Emellett bezárhatnak még 5 baromfi-feldolgozót és 7 tejüzemet is. Mintegy 150 cég ugyanakkor vállalta, hogy megfelel a követelményeknek. A szaktárca a bezárás előtt lévő vállalkozások nevét ma hozza nyilvánosságra.
A minisztériumban tájékoztattak arról is, hogy az aszály- és fagykárt szenvedett termelőknek rendelkezésre álló 50 milliárd forint kedvezményes hitelkeretből eddig 42 milliárdra adtak ki igazolást a földművelésügyi hivatalok. A vissza nem térítendő 10 milliárdos keret kapcsán ugyanakkor a megyei földművelésügyi hivatalok által kiállított igazoláson feltüntetett támogatásnak mindössze 25,4 százaléka igényelhető csak az illetékes adóhatóságtól, mivel az igények jóval meghaladták a keretet (NAPI Gazdaság, 2003. július 29., 4. oldal). A támogatás 2003. december 11-től december 15-ig igényelhető az illetékes adóhatóságtól, az igényléshez csatolni kell az illetékes megyei földművelésügyi hivatal által kiadott és a gazdálkodó által módosított igazolást is.
Amennyiben a már felvett, hektáronkénti 3000 forint kárenyhítési támogatási előleg magasabb, mint a visszaosztott támogatási összeg, az előleg és a végleges támogatási összeg közötti különbséget nem kell visszafizetni, erre a célra 200 millió forinttal növelik a 10 milliárdos keretet. Annak az igénylőnek azonban, akinek a fagy- és aszálykára nem érte el a 30 százalékos mértéket vagy nem nyújtotta be a végleges kárenyhítési támogatási kérelmet - de az előleget igénybe vette - az előleget 2004. január 31-ig vissza kell fizetnie. A megyei földművelésügyi hivatalok adatai szerint a gazdák 1,119 millió hektárra kértek fagy- és aszálykárelőleget. Az összesen 49 381 igénylés 3,4 milliárd forintra szólt (NAPI Gazdaság, 2003. szeptember 3., 4.oldal).
