Magyarországon mára megakadt a kerékpárutak építése, holott néhány éve nagy lendülettel indult a folyamat. Az utóbbi 11 évben összesen 1542 kilométer kerékpárút készült el, az önkormányzatok ebből - pályázati úton - 937 kilométert építettek. A legtöbb bicikliút - 186, illetve 155 kilométer - Békésben, illetve Bács-Kiskun megyében, míg a legkevesebb - mindösszesen öt kilométer - Nógrád megyében épült meg. Magyarországon jelenleg körülbelül 2000 kilométer hosszú, a biciklisek által biztonságosan használható útvonal van; ebbe beletartoznak a szigorúan vett bicikliutak, valamint 400-500 kilométernyi, táblákkal ellátott kis forgalmú út.
A kerékpárutak kialakításának terén élen járnak az alföldi települések (Békéscsaba és Hódmezővásárhely), de biciklibarát városnak tekinthető Szombathely és Győr is. A balatoni 201,9 kilométeres kerékpárkörutat a nyolcvanas években kezdték el kiépíteni, mára pedig néhány rövid szakasz kivételével viszonylag biztonságosan körbe lehet kerékpározni a tavat, csak néhol - Révfülöp és Balatonszepezd között - kell a forgalmas 71-es főútra rátérni.
A mintegy 3500 kilométeres országos kerékpárút-törzshálózat terve az országos területfejlesztési terv része. Ebben a legfontosabb kerékpár-turisztikai nyomvonalak szerepelnek, közöttük a nemzetközi jelentőségű EuroVelo, amelynek két útvonala vezet át Magyarországon. A 6-os jelű út az Atlanti-óceántól a Fekete-tengerig vezet, amelynek 450 kilométeres magyarországi szakasza: Győr-Esztergom-Budapest-Csepel-sziget-Baja, az útvonal felén épült ki a kerékpárút. A 11-es jelű út Európa legészakibb pontjától (a norvégiai Nord-Cap-tól) Athénig vezet, ennek 400 kilométeres magyarországi szakasza: Sárospatak-Tokaj-Szolnok-Szeged. Ennek elkészültéhez még szükség van a nagyobb városokon - Sárospatak, Szolnok, Szeged - átvezető szakaszok megépítésére. A közlekedési tárca évente megjelenő pályázatainak elbírálása során elsősorban a Duna-Tisza menti EuroVelo, illetve az ezekhez a nyomvonalakhoz csatlakozó útvonalak, valamint a Balaton körüli utak építése élvez, illetve élvezett elsőbbséget. A közlekedési tárca és a Miniszterelnöki Hivatal idén összesen 500 millió forinttal támogatja a kerékpárutak építését.
Becslések szerint országosan a napi utazások számának 3-4 százalékát teszik meg biciklivel. Budapesten ez az arány csupán fél százalék, ami 50-60 ezer utazást jelent naponta.
