A tegnapi kormánydöntés után a pénzügyminiszter kezdeményezi az ÁPV Rt.-nél a Vértesi Erőmű Rt. privatizációjának megindítását - mondta Gál J. Zoltán szóvivő a kormányülést követő sajtótájékoztatón. A kormány a cég működése, illetve a retrofit program folytatása érdekében addig is 3 milliárd forint készfizető kezességet vállal az erőmű adósságaira. A szóvivő információi szerint jelenleg négy befektető is érdeklődik a társaság iránt.
Gál J. Zoltán elmondta, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök szerdán aláírta a módosított lakástámogatási rendeletet, a bankok tehát a Magyar Közlönyben való megjelenéstől számított 10 nap után folyósíthatnak új feltételekkel hiteleket.
A kormány elfogadta a 2008-ig tartó Nemzeti Környezetvédelmi Programot, forrásigénye 4300 milliárd forint - mondta Persányi Miklós, a környezetvédelmi tárca vezetője. A miniszter lapunknak kifejtette, hogy az összeg 50 százalékát a központi költségvetésből fedezik, 15 százalékát uniós támogatásból kívánják előteremteni, a fennmaradó részt pedig a gazdálkodó szervezetek, illetve magánszemélyek állják.
A kormány elfogadta a PSZÁF elmúlt csaknem 3 éves gazdálkodásáról szóló KEHI-jelentést, amely több hiányosságot is feltárt. A felügyelet egyebek mellett kifogásolta a PSZÁF ingatlanbérlését, illetve azt, hogy a szervezet több esetben elmulasztotta a közbeszerzési eljárás lebonyolítását. Ez utóbbiak miatt a pénzügyminiszter vizsgálatot kezd annak feltárására, hogy fennáll-e a fegyelmi felelősség.
