Az elektronikus hírközlést szabályozó új törvény életbelépése nyomán mérséklődhetnek a felhasználói árak, a tervezetbe ugyanis beépítettük a versenykorlátozó ár használatának tilalmát és az összekapcsolási díjakra rakódó pótlólagos finanszírozás megszüntetését, s az is az árcsökkenést segíti elő, hogy a vezetékes hálózatból mobilhálózatba irányuló hívásoknak ezentúl költségalapúaknak kell lenniük - jelentette be Kovács Kálmán informatikai miniszter. Az új jogszabály a tervek szerint 2004 januárjától lép életbe, s az egységes hírközlési törvényt (EHT) váltja fel. A tervezet szerint a mobiltársaságok is nyújthatnának egyetemes szolgáltatást - amennyiben elnyerik ennek jogát. E szolgáltatás finanszírozásában minden szolgáltatónak részt kell vállalnia, de kikerülnek a kötelezettek köréből például a kábeltévé-szolgáltatók, s a kisebb bevételű cégek.
Az új szabályozás előírja, hogy a vezetékes számok hordozhatóságát 2004. január 1-jétől, a mobilokét pedig 2004 májusától kell biztosítani. A Hírközlési Döntőbizottság feladatkörét egy új hatóság veszi át, amelynek élén héttagú tanács áll, az operatív ügyeket a főigazgató látja el. A jogviták rendezésére létrejön az elektronikus hírközlési választott bíróság.
