Az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Rt. kísérleti jelleggel négynapos matrica értékesítésébe kezd, amelyeknek ára ezer forint lesz. Ezekből várhatóan egymillió fogy majd el - mondta Réthy Imre, a közlekedési tárca közigazgatási államtitkára. A matricát június 15-e és augusztus 31-e között lehet használni. Egy matrica - függetlenül az érvényességi időszaktól - mintegy 500 forintos költséget jelent. Ebből csupán 15 forintra rúg az anyagköltség, a többit a terítés, az ellenőrzés, a biztonsággal kapcsolatos kiadás, illetve a forgalmazói jutalék emészti fel. Napi matrica bevezetését a közlekedési tárca nem tervezi. Európában sehol sincs egynapos, sőt még tíz napnál rövidebb időszakra vonatkozó matrica sem. Az előzetes számítások szerint az új típusú vignetták piacra dobása miatt mintegy 500 ezerrel kevesebb fogy majd a többi típusból. A nyári matrica bevezetése 500-800 millió forintos árbevétel-kiesést okoz az ÁAK-nak. Az 500 kilométernyi autópályát fenntartó és üzemeltető szervezet bevételeinek csupán kétharmadát fedezi a matricákból befolyó összeg, s a négynapos matrica bevezetése tovább rontja ezt az arányt - mondta Bitvai Miklós, az ÁAK vezérigazgatója.
