A tervek szerint még ebben a hónapban bezárják az utolsó mélyművelésű mecseki bánya Zobák-aknáját. A bezárással járó költségek - a számítások szerint - elérik a 4 milliárd forintot. Ebből a műszaki jellegű munkálatok 1,6 milliárd forintot igényelnek, míg humán célokra 2,4 milliárdot szánnak. A műszaki ütemterv előírásainak megfelelően a január végi bezárást követően áprilisig el kell készülni a három mecseki akna tömedékelésével. Ezzel párhuzamosan még az idén hozzákezdenek a 2003 végéig tartó, átfogó rekultivációs program megvalósításához is, amely a föld alatti bányaüzemek bezárásán kívül a felszíni telephelyek tájrendezését, illetve a meddőhányók rekultivációját is tartalmazza. Az üzemi épületeket, a szociális és más célra is alkalmas kiszolgálóhelyiségeket - például irodákat - értékesíteni kívánják, míg a kizárólag bányászati feladatokra alkalmas épületeket lebontják. (A NAPI Gazdaság információi szerint a komlói szénosztályozó bontása, illetve átalakítása már elkezdődött. A rekultivációs feladatok egy részét külső cégek végzik majd.) A komlói Zobák-aknában egy évvel ezelőtt még 1200-an dolgoztak, a jelenlegi létszám 600 fő. Július elejéig - a bezárási programban részt vevő tizenöt szakember kivételével - valamennyi dolgozó munkahelye megszűnik. Egy részük egészségkárosodási járulékkal, rokkantsági nyugdíjjal vagy a 25 év szolgálati idő utáni bányásznyugdíjjal távozott, de jó néhányan kaptak 12 havi végkielégítést is. A megyei munkaügyi központ különböző átképzési tanfolyamain a zobák-aknai bányászok közül négyszázötvenen vettek részt. Ettől függetlenül a térség legnagyobb létszámú üzemének bezárása a régióban csaknem félezerrel növeli az állástalanok számát. Ugyanakkor legalább kétszáz, korábban elbocsátott, főként a Zobák-aknában alkalmazott bányásznak lesz folyamatosan munkája - várhatóan ez év áprilisától - a spanyolországi León tartomány egyik 5 millió tonnára becsült szénvagyonú bányájában. A munkalehetőséget az egykori mecseki szénbányák külkereskedelmi osztályának munkatársai által alapított, pécsi székhelyű 2M Kft. szerezte. A cég eddig is sikeresen exportált fejtési, illetve vágatbiztosítási technológiát Spanyolországba, tavaly pedig tíz évre elnyerték az egyik leóni bányaüzem üzemeltetési jogát. Korábban úgy tervezték, hogy már januártól megkezdhetik a kitermelést, ám a spanyol fél óvadékot kért, s a kiutazó bányászokat is biztosítani kellett. Az itteni bánya adottságai hasonlóak a mecsekihez, ám biztonsági szempontból jobbak a körülmények, hiszen például a metángáz arra a vidékre nem jellemző. A pécsi társaság évente mintegy 400 ezer tonna szén kitermelését tervezi Leónban, s az egy évtized alatt folyamatosan legalább kétszáz dolgozóra lesz ott szükség. Időközben tisztázódott az is, ki lesz az a százötven bányász, aki áprilisban elsőként kezdheti meg a munkát. A jelentkezők száma meghaladja a négyszázat. A vájárok, lakatosok és más szakemberek a korábbi tervekkel ellentétben nem 3-4 havonta, hanem 1,5-2 havonta váltják majd egymást. A munkavállalók átlagosan havi 200 ezer forint körüli nettó fizetésre számíthatnak Észak-Spanyolországban. K. ZS.