Orbán Viktor miniszterelnök Lentulai Krisztián vendégeként szerepelt a Mandiner Hotel Lentulai című műsorában, ahol számos aktuális és személyes témát érintett az űrkutatástól kezdve a futballon át a politikai gondolkodás és kommunikáció változásáig – foglalta össze az Index.
A beszélgetés egyik kiindulópontja a Magyar Űrhajós Program, valamint Orbán Viktor kapcsolata Kapu Tiborral, Magyarország második űrhajósával volt. A kormányfő elmondta, hogy bár 62 éves, még mindig érhetik új élmények: Ha az ember először csinál valamit, akkor mindig izgul. Meglepő volt, hogy valamit ennyi idősen először éltem át.
Az űrprogramot ért kritikákra reagálva Orbán így fogalmazott:
Magyarok vagyunk, egybehangzóan egyet mondani és egyet gondolni nekünk nagyon nehezen megy. Szoktam lapozgatni, amikor még jobban ráértem, régi parlamenti viták jegyzőkönyveit. Amit a Lánchídról és a Parlament építéséről mondtak, ön nem hinné el. Amikor megérkezett, mindenki ünnepelt. Majd amikor visszajön Kapu Tibor, mindenki azt mondja, hogy ez nagy dolog volt.
A beszélgetés során személyesebb hangvételre is sor került. Orbán Viktor Diogo Jota és testvére haláláról úgy fogalmazott, miután rendszeresen nézi Szoboszlai Dominik meccseit, úgy érezte, hogy a dolog személyes, annak ellenére, hogy személyesen nem ismeri a portugál futballistát.
1986-ban ön csak azt látta, amikor már majdnem visszakapaszkodtunk. Amire nagyon emlékszem, akkor sírtam futballmeccs után először, amikor a hosszú hórihorgas svéd Vidáts helyéről befejelte a kapunkba. Én a reménytelenség gyereke vagyok a futball szempontjából. Ha olyan mélyről, mint ahol '74-ben voltunk, odáig el tudtunk jutni, ahova '86-ba eljutottunk, ha most ekkorát tudunk haladni, akkor vb-döntőt kell játszanunk, ami egyébként is fixa ideám, sokan kinevetnek, de én még látni fogom.
A miniszterelnök szerint nyolc év múlva játszhatunk vb-döntőt.
Orbán Viktor sporthasonlattal élve így írta le a politikát:
Itt nem a futball működik, hanem a rögbi. A politika a rögbire hasonlít, futás közben kell verekedni. Mint mondta, a labda a te kezedben van, te mész a célod felé, de közben jobbról, balról támadnak, és ha elkényelmesedsz, letepernek.
Orbán Viktor úgy látja, „az jó, ha ráunnak a kormányra”, mert oda kellene eljutni, hogy azt tudják mondani, a dolgok akkor is jól mennek. Vannak Európában olyan országok, ahol ha nincs kormány, észre sem veszed.
A beszélgetés végén Orbán kitért Kéri Lászlóra is, aki annak idején tanította a Fidesz alapítóit. Ma már sok mindenben másként látják a világot, de – mint mondta – „felnőttek lettünk, nem mindenben tetszünk az egykori tanárainknak.”
Magyar Péterről és Varga Juditról is megszólalt
A miniszterelnök Magyar Pétert nem nevezte meg, de egyértelműen utalt rá: „Nekem nincs semmi új ebben. Ezt láttam már, igaz, mindig más formákban. A demokrácia olyan, hogy akármit csinálsz, mindig vannak olyan emberek, akik téged nem kedvelnek, nem értenek egyet. Ennek számos oka lehet, szellemi, ideológiai, személyes.”
Orbán szerint a Fidesszel azok is jól járnak, akik nem rájuk szavaznak, az ellenzékkel pedig azok is rosszul járnak, akik oda szavaznak.
Kifejtette: a magyar politika alapszerkezete nem változik, és a legfőbb kérdés mindig az, „ki a te gazdád, az én gazdám a magyar nép”. Hozzátette: az ellenfeleinek a gazdái máshol vannak, és az ilyen embereket rendszerint megtalálják azok a külföldi erők, amelyek befolyásolni akarják Magyarország belügyeit.
A politikai taktika kapcsán hangsúlyozta:
Egy kormányzó pártnak óriási önfegyelemre van szüksége. Én és az ország sem engedheti meg magának azt, hogy a kormánya kampányon kívül túl sokat foglalkozzon az ellenfelekkel.
Mint mondta, most még csak „felkészülés előtti állapotban vagyunk, ez még semmi, ahhoz képest, ami lesz.”
Varga Judit volt igazságügyi miniszterről Orbán Viktor különösen elismerően nyilatkozott: „Végig küszködtem vele az utolsó egy, másfél évét. Legalább háromszor akart lemondani, nem bírta azt, ami otthon van. Arra kértem, hogy tartson ki. Nagyon fontos munkát végzett. Kitartott, ameddig kitarthatott. Nekem személyes fájdalom is, másfelől óriási pazarlás az ország részéről. Ritkán bukkan fel a politikában olyan született tehetség, mint amilyen Varga Judit volt. Öreg rókaként, ha szabad így fogalmaznom, nekem dolgom, hogy a tehetséget felismerjem. A Juditban miniszterelnöki képességek voltak. Kellett volna még hozzá 4-8 év, de megvolt minden, ami ahhoz kellett, hogy egy ország valaki merjen vállalni. A Judit briliáns, ezért fájdalmas és dühítő az egész.”
Orbán Viktor arra a kérdésre, hogy van-e olyan ellenzéki személy, akit olvas és elismer, úgy válaszolt: „Elfogytak, az a baj.” Példaként említette Tölgyessy Pétert, akivel szívesen beszél, de nem tartja méltányosnak őt a másik oldalhoz sorolni. Hozzátette, hogy az MSZP-s Hiller Istvánnal jót tudna beszélgetni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Orbán Viktor: Akinek ereje van, cselekszik, akinek nincs, az beszél