Az amerikai bennfentesek − a tőzsdei cégek vezető tisztségviselői, legnagyobb tulajdonosai − jelentős mértékben növelték eladásaikat a múlt héten − írja Mark Hulbert, a Marketwatch szakértője. A Vickers Weekly Insider Report jelentése szerint az amerikai tőzsdéken a bennfentes eladások aránya a bennfentes vételekkel szemben elérte az 5,5-ös szintet, ami már csak hajszállal marad el a május elején, a korrekció megindulása előtt tapasztalt 5,71-es értéktől. Hulbert szerint ez a fejlemény arra enged következtetni, a bennfentesek arra tesznek, hogy a következő hetek a korrekció jegyében fognak eltelni az amerikai részvénypiacon. A bennfentes eladások mértéke általában meghaladja a vételekét, mivel a különböző részvényalapú juttatási rendszereken keresztül a bennfentesek természetes eladóként vannak jelen a piacon; ha jelentősen esik a mutató értéke, akkor az rendkívül pozitív fejlemény a piac szempontjából, s ennek a fordítottja is igaz. A bennfentesek tranzakcióit mindig kiemelt figyelem kíséri a befektetők részéről, hiszen ez az a csoport, amelynek a legfrissebb és legpontosabb információk állnak rendelkezésére egy-egy adott vállalat jelenlegi és jövőbeni gazdasági teljesítményéről. A mostani eladások ugyanakkor nem jelentik azt, hogy véget érne a bikapiac az Egyesült Államokban, hiszen az elmúlt időszakban az volt tapasztalható, hogy egy-egy nagyobb eladási hullámot követően a korrekcióban egy idő után lelkesen vásárolni kezdtek a bennfentesek, jelezvén, a korrekció a végéhez ért.
Legolvasottabb

Biztonsági kockázatot találhattak a magyar fegyverbizniszben, ez mindent megváltoztathat

Tényleg bevégeztetett? Ursula von der Leyen hatalmára most először leselkedik igazán nagy veszély

Káosz a fővárosban – Budapestet is megbénította a vihar

Testkamerát kapnak a bolti dolgozók: ennyire súlyos a helyzet a H&M-ben

Letarolta a vihar az országot, rengetegen maradtak áram nélkül

Így fullad ki a bulinegyed Budapesten

Megjelent az ország söre, erre szavazott a közönség

Konténereket hajigált a szél, lezárták a Ferihegyi repülőteret is a vihar miatt

Ötezer autót vonhat ki a forgalomból a NAV kamu-ügyintézők miatt – Ön is belefutott?
