BUX 139064.61 -0,52 %
OTP 45630 -0,39 %
header

Befektetés

03.
11.
00:00

Ismét zuhan az arany ára

A vártnál jobb amerikai munkanélküliségi adat hatására ismét nagyot esett az arany ára. A dollárban számolt unciánkénti ár pillanatok alatt közel 20 dollárt esett a hírre, ami mögött az állhatott, hogy a kedvező foglalkoztatási adat nyomán ismét nőhet a spekuláció, miszerint az amerikai jegybank hamarabb abbahagyja a pénznyomtatást. Ennek pedig az egyik legnagyobb vesztese az arany árfolyama lehet. A nemesfém szempontjából ugyanis mindenképpen rossz hír − a kevesebb piacra ömlő pénz mellett −, hogy az inflációs nyomás is csökkenhet, ráadásul a jó adat arra utal, hogy a gazdaság egyre jobb helyzetben van, így kevésbé látnak fantáziát a befektetők a menedéknek szánt aranyban. Mindezek alapján nem csoda, hogy ismét az erősebb támaszt jelentő 1520 és 1550 dolláros szint felé vette útját az arany, és az áresést még az sem tudta igazán megállítani, hogy a tavasz kezdetét jelentő holdújév alkalmából erősödött a kínaiak ékszervásárlása, ráadásul a korábbi évekhez képest jóval több aranyrudat vettek.

Szerző(k):
Deák Bálint
03.
11.
00:00

Nagyot gyengült a forint délután

Megugrott az euró a kamattartás bejelentése után, az 1,30-as szintről 1,31-ig erősödött csütörtökön, és a jó hangulat még péntekre is átcsúszott. Délután azonban a jó amerikai munkanélküliségi adatra nagyot rántottak a dolláron, így újra 1,30 közelében kereskedtek az irányadó devizapárral. Az utóbbi időben felerősödtek a QE3 program korlátozásával vagy kivezetésével kapcsolatos hangok, amire a pénteki adat csak rátett egy lapáttal, márpedig ez mindenképpen jó hír lehet a dollár számára. Nagyjából a fő devizapárt követte a forint is, a nap eleji jó hangulatban az árfolyama az euróval szemben 296 közelébe erősödött vissza, délután azonban a dollár erősödését követve ismét 298 közelébe tért vissza az euró értéke. Ráadásul este megint a 300-as szintet közelítette, miután az új jegybankelnökkel kapcsolatosan az jelent meg, hogy korlátozta alelnökei hatáskörét. A dollár egysége délután 229,50 forintba, míg a svájci franké 241 forintba került.

Szerző(k):
Deák Bálint
03.
11.
00:00

A végére elfogyott a lendület

A nap első felében még a bankpapír vezetésével erősödött a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe, a zárásra viszont alig maradt valami a pluszból. A vezető részvények felemás napot tudhatnak maguk mögött, a forgalmat mindenesetre az OTP dobta meg. A pénteki kereskedést 19 115 ponton zárta a BUX index, ez 0,2 százalékkal volt magasabb az előző napi értéknél. A napi csúcs 19 282 pont volt, míg a minimumot 19 040 pontnál érte el az index, vagyis rövid ideig mínuszban is volt. A forgalom átlagos volt, de a 10,5 milliárd forintból a szokásosnál is nagyobb volt az OTP súlya (8,7 milliárd). Az utána következő Mol forgalma már alig haladta meg a 600 millió forintot, mellettük csak a Richter tudott 500 millió fölé menni. A legnagyobb hazai kereskedelmi bank reggel komoly pluszban kezdett a hajnalban közölt negyedik negyedéves eredménye után, 4937 forinton is kötöttek rá üzletet délelőtt. Utána viszont fokozatosan veszített erejéből, a 4841 forintos záró árfolyam már csak 0,1 százalékkal volt magasabb a csütörtökinél. Az eredmények első ránézésre elmaradtak a várttól, azonban a részleteket látva az elemzők pozitívan értékelték a bank tavalyi évét. A Mol eközben 17 745 forinton zárt, ami 0,9 százalékos drágulásnak felelt meg, míg a Magyar Telekom 405 forintos ára két forinttal elmaradt a csütörtökitől. A gyógyszergyártók sem tudtak felfelé mozdulni, hiszen a Richter 0,3 százalékkal, 34 700 forintig esett vissza, míg az Egis 18 750 forintos szintje 0,05 százalékos lecsorgásnak felelt meg. Az illikvid kis papírok közül a nap nyertese a Nordtelekom volt, mely 7,15 százalékkal, 659 forintig ugrott fel, míg a legnagyobb vesztes a Konzum lett 6,45 százalékos zuhanással. Jó napja volt a KulcsSoftnak is, hiszen 5,3 százalékkal drágult.

Szerző(k):
Beke Károly