Rég nem látott, szép emelkedéssel zárta a félévet a budapesti tőzsde. Az egyes értékelések szerint áttörést, de mindenképpen komoly előrelépést hozó uniós találkozó után − a nemzetközi hangulattal összhangban − kilőtt reggel a BUX, és ezen a jegybanktörvényről és a büdzséről érkező vegyes hírek sem tudtak változtatni. Némi elbizonytalanodás − és talán profitrealizálás − után délután újra erőre kapott a vezető tőzsdeindex, majd zárás előtt a féléves árbeállítások miatt rendesen fel is rántották. Így napi maximumán, 17 341 ponton zárt a BUX, ez 3,3 százalékkal magasabb, mint a csütörtöki záróérték. Az eufória azonban csak az árfolyamok frontján tombolt − ott sem mindenhol −, a forgalom ugyanis alacsony volt, ami arra utal, hogy a befektetők még mindig óvakodnak pozíciókat felvenni a részvénypiacon. Az értékpapírok tízmilliárd forintnál alacsonyabb értékben cseréltek gazdát. A négy vezető papír közül a három szárnyaló papír mellé nem tudott betársulni az újra sajátrészvény-vásárlásról beszámoló Richter, amely stagnáló árfolyam mellett 36 200 forinton maradt. A legnagyobb befektetői figyelmet élvező OTP 4,9 százalékkal, 3570 forintra erősödött; a bankpapír árfolyamát az általános jókedv mellett a kormány tranzakciósadó-tervei is erősítették, ezek ugyanis az elképzelhető legrosszabbnál kevésbé érintik hátrányosant. A Mol 16 300 forintra erősödött, ami 3,8 százalékos emelkedés, míg a Magyar Telekom 4,5 százalékkal, 444 forintra ugrott. Mindkét részvényt jelentősen felrántották a záró szakaszban. Az Egis nagyobbik szektortársával ellentétben erősödött, 2,3 százalékkal, 14 650 forintra, ám siralmas, alig hatvanmillió forintos forgalomban. A parkett többi része csendes volt, az E-Star 2,4 százalékkal erősödött.
