Nagyon idegesek voltak a piacok a nem túl jó előjelekkel induló európai uniós csúcs előtt: az európai nyitást követő esés után ide-oda rángatták az árfolyamokat. A csúcsról kifejezetten rossz hírek jöttek, hiszen azon túl, hogy az álláspontok megmerevedtek és Németország nem hajlandó engedni, legfeljebb szimbolikus kérdésekben, nem érkezett túl sok jelzés. Végül egy kisebb felpattanás után zártak a tőzsdék, a londoni FTSE−100 0,6 százalékos, a párizsi CAC-40 0,4 százalékos, a frankfurti DAX pedig vaskosabb, 1,3 százalékos mínuszban zárt. A periféria tőzsdéin viszont meglepően optimisták voltak a befektetők, hiszen a madridi IBEX−35 0,8 százalékkal, a milánói FTSE MiB pedig 0,7 százalékkal került feljebb. A legnagyobb bukást a pénzügyi szektor könyvelhette el, hiszen itt több hír is lefelé húzta az egész ágazatot. Kiemelkedett Londonban a Barclays, Frankfurtban pedig a Commerzbank bukása, előbbi a Libor-manipulációs botrány, bírság és vezetési válság miatt zuhant több mint 15 százalékot, utóbbi pedig részvényeinek hígítása miatt esett több mint 7 százalékot. A Libor-ügyben érintett többi banknak is komoly aggódnivalója van, hiszen hasonló bírságokra és támadásokra számíthatnak, ezért nem meglepő, hogy a Royal Bank of Scotland 11,5, az erősebb lábakon álló HSBC pedig 3 százalékot veszített értékéből. A tengerentúlon valósággal beszakadtak az árfolyamok, bár lapzártánk idejére már kissé stabilizálódott a helyzet: az S&P−500 és a Dow Jones ipari átlaga 1 százalékkal, a Nasdaq pedig másfél százalékkal állt szerdai zárószintje alatt. Itt elsősorban a legfelsőbb bíróság egészségügyi döntése keltett hullámokat az európai válság mellett, igaz, sem a leginkább érintett egészségipari papírok, sem a biztosítók árfolyamai nem találták meg egyértelműen az irányt.
