Pozitív nyitás után délelőtt víz alá bukott a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe, és a nap jelentős részében mínuszban állt, ám a zárás előtt egy órával magához tért, feltámadt, és néhány pillanatra újra 17 ezer pont fölé került. A 16 990 pontos zárás − amely félszázalékos pluszt jelent − így jelentős javulás a napi minimumot jelentő 16 812 ponthoz képest, pedig a nap nagy részét ez utóbbihoz töltötte közelebb az index. A forgalom azonban nem volt túl komoly, el sem érte a hétmilliárd forintot. A kereskedést a nemzetközi események − így a borongós hangulatot okozó német makacsság, valamint az optimizmust eredményező kedvező amerikai adatok − mellett az IMF-tárgyalások beindulásával kapcsolatos hír is befolyásolta. Lagarde és Varga szavaira éles emelkedést mutatott be az index, bár nem valószínű, hogy a külföldi befektetők önmagában a tárgyalások megkezdése miatt kivették volna Magyarországot az alulsúlyozásból − erre utal az alacsony forgalom is. A legnagyobb érdeklődéssel figyelt papír, az OTP mínuszban maradt a nap végén is: 1,2 százalékos eséssel, 3361 forinton zárt. A Molnak viszont egészen jó napja volt, 2,5 százalékos emelkedésével a blue chipek közül a legjobban szerepelt; ebben megtámogathatta a viszonylag jelentős emelkedést bemutató kőolajárfolyam is. Az utolsó kötés 16 200 forinton történt az olajpapírral, ez 2,5 százalékos erősödést jelent. A Richter is jól szerepelt, hiszen 2 százalékkal, 37 635 forintra nőtt a részvények értéke − kisebbik szektortársa, az Egis azonban nem tudta követni, 1 százalékos esés után 14 250 forinton állt meg a jegyzése. A Magyar Telekom viszont lefelé húzta a fő indexet, mivel 9 forinttal kevesebbet, 435 forintot ért a zárás idején. Figyelmet érdemel még az E-Star, amely tízszázalékos esés után ismét új mélypontra került.
