Alacsony forgalommal és nem túl nagy mozgással telt a nap a pesti tőzsdén, a piacok a Federal Reserve döntésére vártak. Apró pluszban nyitott a Budapesti Értéktőzsde, ám azonnal esésnek indult; a lecsorgás délig folytatódott, amikor is 17 671 ponton elérte napi minimumát az index. Egy visszapattanás után a BUX megragadt a 17 750 pontos szint körül, mintha odaszögelték volna − a záró szakaszban azonban komolyabban felrántották a mutatót, igaz, ahhoz nem eléggé, hogy összejöjjön a pluszos zárás. A BUX végül az előző napihoz képest 0,1 százalékkal alacsonyabban, 17 791 ponton fejezte be a napot. A forgalom az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed döntése előtti izgalomban nem volt nagy, a befektetők kivártak: az értékpapírok 9 milliárd forintot nem sokkal meghaladó értékben cseréltek gazdát. A legnagyobb befektetői érdeklődésre számot tartó OTP-vel nem történt sok minden, a bankpapír 3770 forinton született utolsó kötése azt jelenti, hogy 7 forintot vesztett értékéből a keddi záráshoz képest. A Mol 0,3 százalékos erősödéssel, 16 745 forinton végzett, pedig a nap jelentős részét szintén mérsékelt mínuszban töltötte. Két forint morzsolódott le a 452 forinton végző Magyar Telekom értékéből. A Richter még kevesebb izgalmat okozott, végül egyáltalán nem változott az árfolyama, vagyis maradt 37 000 forinton − igaz, napközben járt 36 690 forintnál is. Az utóbbi napoknál jelentősebb, 224 millió forintos forgalomban kereskedtek ezúttal az Egis részvényeivel is; a kisebbik gyógyszerpapír nagy zuhanással indított, ám később stabilizálódott, és másfél százalékos eséssel, 14 520 forintos árfolyamon zárt. Kimutatható forgalom mellett zajlott a kereskedés az Appeninn és meglepetésre az illikvid papírnak számító Kreditjog részvényeivel is; előbbi fél százalékot emelkedett, utóbbi viszont a nap nagy vesztese volt, 18,75 százalékot zuhant.
