BUX 139468.07 -0,3 %
OTP 45970 0,04 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Eluralkodott a hurráoptimizmus Pesten

2012. június 18. hétfő, 00:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Emelkedéssel nyitott, majd egyre gyorsabban kapaszkodott felfelé a BUX index a hét utolsó napján. A talán sorsdöntő görög választások hétvégéje előtt a világ jegybankjai megígérték, bármit megtesznek, hogy likviditást biztosítsanak a kockázatos esemény előtt, alatt és után − a tőzsdék pedig engedelmeskedtek az iránymutatásnak. Elsősorban ez magyarázhatja a Budapesten is eluralkodott jó hangulatot, amit azonban árnyal némileg, hogy jó pár befektető inkább a távol maradás mellett döntött: a forgalom alig haladta meg a 8 milliárd forintot a részvénypiaci szekcióban. Végül mindenesetre 2,4 százalékos szárnyalással, 17 256 pontra emelkedett a BUX, nem sokkal elmaradva a 17 311 pontos napon belüli csúcstól − ilyen magasan május eleje óta nem járt a budapesti mutató. A blue chipek mind jelentős erősödésen vannak túl. A nagyobb figyelemmel követett OTP 3,2 százalékos erősödés után 3540 forinton állt meg, pedig dél körül még stagnált. A Molt is a nap végén rántották csak fel igazán, az olajpapír 16 160 forinton zárt, ami 2,1 százalékos erősödésnek felel meg. A nap igazi nyertese a Magyar Telekom volt, amely nem sokkal a zárás előtt 5,8 százalékos pluszban állt, végül azonban meg kellett elégednie 3,9 százalékos emelkedéssel, ami 457 forintos utolsó kötést jelentett. A Richter is hatalmas pluszokat mutatott, az utolsó pillanatban azonban lekötötték, és a 36 500 forintos záró árfolyammal csak 0,7 százalékkal állt magasabban a jegyzés, mint a csütörtöki záráskor. A kisebbik gyógyszergyártó, az Egis viszont már jobban meglovagolta a pozitív hangulatot, és 4 százalékos erősödéssel fejezte be a hét utolsó napját. A hitelmegállapodással és havi helyzetjelentéssel előálló E-Star nagy emelkedése viszont nem bírta a nap végéig, pedig délelőtt csaknem elérte újra a 2000 forintot − végül 1846 forinton zárt, 0,3 százalékkal magasabban.

Kasnyik Márton
Kasnyik Márton

Ez is érdekelhet