Hiába zuhant tovább a forint, jöttek a borús hírek külföldről és szakadtak az európai tőzsdék, a pesti börze remek nappal zárta a hetet. A Budapesti Értéktőzsde vezető indexe hatalmas pluszban kezdte a pénteket, ám ez − a szörnyű európai konjunktúraadatok és a kockázatkerülés hatására beinduló forintgyengülés hatására is − délelőtt 11 órára már nullára olvadt, és egy rövid ideig negatív tartományban találta magát a BUX. Ezt követően azonban meglepő rally bontakozott ki, így délutánra a nyitást követő értéknél magasabbra emelkedett a pesti index, amely napi maximumától alig ötven ponttal elmaradva, 16 384 ponton zárt. Csütörtökhöz képest ez 1,8 százalékos emelkedés. A forgalom azonban ismét nem volt számottevő, nem érte el a 12 milliárd forintot sem. A szokás szerint legnagyobb érdeklődéssel figyelt OTP 1,1 százalékot erősödött, 3375 forintos záróáránál csak közvetlenül a nyitást követően állt jobban (akkor 3420 forinton időzött rövid ideig). Bár az olajár folytatta mélyrepülését, az utóbbi időben sokat ütött Mol ennek ellenére 3 százalékot tudott erősödni, és 15 450 forinton született rá az utolsó kötés − bár délelőtt még jó kétszáz forinttal volt a 15 ezres szint alatt. A Magyar Telekom − amely forgalom szerint a negyedik helyre csúszott pénteken a Richter mögött − 3 forinttal került feljebb, 428 forintos zárással. Közel 2 százalékot erősödött a Richter, amely 36 400 forintos árfolyamon végzett, és a kisebbik gyógyszerpapír, az Egis is a pluszban zárók táborát erősítette, 1,4 százalékkal, 13 790 forintra drágult. A tőzsde hullócsillaga ezúttal is az E-Star volt, amely közel tízszázalékos zuhanással ért el újabb hároméves mélypontot, 1675 forintos árfolyammal. Az Est Média részvénye 7 százaléknak megfelelő 3 forinttal lett olcsóbb.
