Jól kezdte a BUX a csütörtököt, igaz, jókora szerdai esésre jöhetett a korrekció. Dél körül némi visszaesés következett, majd délután ismét megközelítette az index a 16 400 pontos szintet, ami komoly előrelépésnek számított volna az előző napi, 16 ezer pont alatti zárás után. Végül azonban a záró szakaszban − a kormány és az IMF felől érkező nyilatkozatok és a profitrealizálás mellett az MSCI-átsúlyozás hatására is − alaposan lerántották az indexet. A vége 16 099 pont lett, ami 0,76 százalékos emelkedést jelent csupán. A forgalom az idei átlagnak megfelelően sivár volt, alig haladta meg a 13 milliárd forintot. Az első ízben osztalékszelvény nélkül forgó OTP 3,5 százalékot zuhant, a 122 forintos esés nagyját az osztalék kiesése okozta; a zárás előtt egy órával még majdnem nullánál állt a bankrészvény, ezt követően jött csak a nagy esés. A másik három blue chip azonban szép emelkedéssel ellensúlyozta a bankpapír mozgását. A Mol 1,3 százalékkal, kereken 15 ezer forintra emelkedett, jócskán elmaradva 15 350 forintos napi maximumától. A Magyar Telekom 425 forintos záró árfolyama 8 forintos javulást jelent, a napon belüli csúcspontja viszont ennél 5 forinttal magasabban volt. Pontosan 2 százalékot, 700 forintot emelkedett a Richter papírja, amely így 35 700 forinton zárta a napot; a kisebbik gyógyszerpapír, az Egis viszont 0,7 százalékkal, 13 605 forintra esett. Számos közepes és kis papír mutatott be hajmeresztő zuhanást a nap folyamán: az E-Star 9,8 százalékkal újabb hároméves mélypontot ért el, miközben a CIG 11 százalékot, az Állami Nyomda 6,7 százalékot, a Biomedical és az Optisoft pedig közel húsz százalékot vesztett értékéből. A gyorsjelentésével megtámogatott Synergon kereskedését fel kellett függeszteni, végül azonban tíz százaléknál kisebb mértékben, 7,4 százalékkal emelkedett az árfolyama.
