BUX 139468.07 -0,3 %
OTP 45970 0,04 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Terebélyesednek a sötét fellegek a spanyol bankrendszer fölött

Újabb három spanyol kis bank menekül kétségbeesetten fúzióba, miközben az éppen ilyen egyesülés után létrejött, ám frissen államosított Bankia vesszőfutása folytatódik. Az Európából remélt megoldás pedig egyre csak várat magára.

2012. május 31. csütörtök, 00:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A spanyol ingatlanpiac négy évvel a csúcs után még mindig nem fejezte be a zuhanását elemzők szerint, ami miatt a legnagyobb európai ingatlanbuborék fúvódása idején túlterjeszkedett spanyol bankoknak egyre nagyobb veszteségekkel − összesen becslések szerint körülbelül 184 milliárd eurós mínusszal − számolva kell növelniük céltartalékaikat. Az Európai Központi Bank (ECB) adatai szerint a spanyol háztartások és vállalatok nagyon is érzik a bizalom megrendülését, és már áprilisban is egyre gyorsabban próbálták kivenni betétjeiket a spanyol bankokból: tavaly június óta 6,7 százalékkal, márciushoz képest pedig 1,9 százalékkal csökkent a banki betétállomány Spanyolországban. A bankok veszteségeinek pontos becslését lehetetlenné tette, hogy az utóbbi években mesterségesen életben tartottak gyakorlatilag tevékenység és bevétel nélkülivé vált ingatlanfejlesztőket, csak hogy ne kelljen leírni a számukra folyósított hitelek egészét.

A tőkekövetelmények emelkedése miatt újabb három, tőzsdén kívüli spanyol takarékbank jelentette be, hogy egyesüléssel próbálja megerősíteni tőkehelyzetét. A viszonylag tőkeerősnek tartott három rivális caja, a Liberbank, az Ibercaja és a Caja3 egyesülésével egy 115 milliárd eurós mérlegfőösszegű pénzintézet jön létre, amely piacvezető helyzetben lesz az északi Aragónia és Asztúria hitelpiacán, az egész országban pedig a hetedik legnagyobb mérleggel rendelkezne. A három felügyelőbizottság már megállapodott, az egyesüléshez azonban szükség lesz a versenyhatóság jóváhagyására is. A spanyol állam kifejezetten erőlteti a konszolidációt, aminek eredményeképpen most már mindössze tíz kisebb takarékbank maradt, az elképzelés szerint ugyanis a nagyobb entitások majd könnyebben tudnak visszatérni a kötvénypiacra. A tavaly júliusban hét hasonló, magas ingatlanpiaci kitettséggel bíró kis bank egyesülésével létrejött Bankia története azonban érthetően óva inti a befektetőket.

A frissen államosított Bankia feltőkésítéséhez szükséges legalább 19 milliárd euró előteremtésére a spanyol kormánynak új kötvényeket kell kibocsátania, miután az ECB visszautasította Madrid azon \"unortodox\" tervét, miszerint a Bankiának adott spanyol államkötvényeket letétként felhasználva tennének szert a szükséges készpénzre az európai jegybanknál. Az ECB részvétele nélkül azonban elemzők szerint gyakorlatilag esélytelen a spanyol bankok szanálása, hiszen minden újabb bankmentéssel tovább nőhet a spanyol kötvények hozama, ami viszont a spanyol pénzintézetek finanszírozását teszi még nehezebbé. A bankok adósságainak monetáris forrásból való fedezésére azonban − egyelőre − jogilag sincs lehetőség. A tízéves spanyol kötvényhozam ezért újabb negatív rekordot ért el tegnap reggel 6,7 százalékkal, és érdemben az Európai Bizottság délután bejelentett tervei sem hoztak változást, leginkább azért, mert jó esetben is csak egy többéves folyamat után jöhetne létre egy érdemben működő európai bankunió.

Kevésbé szenved a hazai bajoktól a spanyol bankpiac két legnagyobb szereplője, az elsősorban kiterjedt latin-amerikai leánybankjaira támaszkodó Banco Santander és a BBVA. A Nomura szerint csupán ez a két nagyobb szereplő tudja majd elkerülni a tőkeemelést a fokozatosan szigorodó spanyol tőkekövetelmények miatt. A BBVA ugyan a közelmúltban döntött úgy, hogy eladja 55 milliárd eurót kezelő dél-amerikai nyugdíjalapjait, ám a bank vezérigazgatója szerint tisztán stratégiai volt az üzlet: az így szerzett tőkére nem a hazai gondok, hanem a magpiacaik erősítése miatt van szükségük. A Santander pedig nyereségének mindössze 12 százalékát termeli Spanyolországban, és ha tőkére van szüksége, bármikor eladhatja értékes chilei vagy brazíliai leánybankjaiban tulajdonolt részesedéseit. Elemzők szerint különösen attraktívvá teszi a Banco Santander részvényeit, hogy a könyv szerinti érték mindössze 60 százalékán kereskednek a papírral − igaz, ez azt is jelenti, hogy jó pár piaci szereplő szerint előbb-utóbb a legnagyobb spanyol bank is tőkeemelésre vagy osztalékcsökkentésre kényszerül.

Kasnyik Márton
Kasnyik Márton

Ez is érdekelhet