Kapkodó hangulat uralkodott tegnap a világ tőzsdéin, amelyet elsősorban a spanyol költségvetés és bankrendszer állapotával kapcsolatos rettegés, valamint a különböző válságkezelési lépésekről szóló pletykák mozgattak. Utóbbiak között számos feltörekvő piacokon kitett vállalat árfolyamát kedvezően befolyásolta, hogy egyes sajtóértesülések szerint a kínai kormány komolyabb gazdaságélénkítő programba kezdene, majd délután az Európai Központi Bank közbelépésének bejelentésében reménykedtek a befektetők − mint később kiderült, hiába. Az európai indexek azonban nagy lökést kaptak délután az amerikai nyitást követően, így végül mind pluszban zártak: a londoni FTSE−100 0,65 százalékot, a frankfurti DAX 1,2 százalékot, a párizsi CAC−40 pedig 1,4 százalékot emelkedett. Bár a milánói FTSE MiB 0,4 százalékkal még pluszban tudott maradni, ám az újabb adag spanyol rossz hír mélybe taszította a madridi IBEX−35-öt, amely így 2,3 százalékot vesztett értékéből (február óta a vezető spanyol index értékének közel harmada morzsolódott le). A madridi tőzsdén az osztalékot csökkentő Repsol 7,2 százalékot zuhant, ám az újabb tőkeemelésre kényszerülő zombibank, a Bankia ennél is nagyobb, 16,3 százalékos esésen van túl. A betétállomány szerint második legnagyobb spanyol bank problémái akkorák, hogy már az egész európai pénzügyi rendszert fenyegetik elemzők szerint, ami érthetően korlátot jelentett a többi európai pénzintézet árfolyammozgása szempontjából. Ugyanakkor a londoni nyersanyagszektor vállalatai, valamint a feltörekvő piacokra építő német autógyártóknál komoly emelkedéseknek lehettünk tanúi. Az amerikai indexek a kiábrándító fogyasztói bizalmi mutató dacára lendületes emelkedéssel nyitottak, ám ennek nagy részét hamar elvesztették: lapzártánk idején mindhárom vezető index félszázalékos pluszban állt.
