Vékony forgalom és a nagyobb bankpapír zuhanórepülése jellemezte csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdét. A vezető index a pluszos nyitás után azonnal lefelé vette az irányt, célba véve a 18 ezer alatti szinteket, az Európai Központi Bank délutáni kamatdöntése után elromló nemzetközi hangulat pedig még nagyobb nyomást gyakorolt a BUX-ra. Így napi minimumához közel, 17 871 ponton zárt a mutató, ami 0,9 százalékos visszaesést jelentett. Feltűnően csökkent a forgalom a reménybeli IMF-tárgyalások eufóriája óta, kevesebb mint tízmilliárd forint értékben cseréltek gazdát az értékpapírok a pesti börzén. Ezúttal az OTP volt a legnagyobb vesztes a blue chipek közül, a bankpapír árfolyama 3,2 százalékkal, 3678 forintra zuhant − nagyjából a régiós bankszektor mozgásával összhangban. A Mol 0,3 százalékkal esett, 17 650 forintra, miközben a Magyar Telekom árfolyama hasonlóan minimális mértékben, ám magához képest magas, másfél milliárd forintos forgalom mellett 2 forinttal emelkedett. Ez utóbbi is mutatja, hogy csütörtökön a defenzívebbnek tekintett papírok szerepeltek jobban. Ennek megfelelően mindkét gyógyszerrészvény erősödött, a Richter 0,7 százalékkal, 36 775 forintra, az Egis pedig közel egy százalékkal, 14 845 forintra drágult. A kis papírok között egyedül az Appeninn mutatott fel komolyabb forgalmat, árfolyama fél százalékkal került lejjebb. Az E-Star piacán még mindig nem fogytak el az eladók, a részvény újabb 2,4 százalékkal, 2400 forintra esett.
