Ezúttal sem okozott meglepetést a jegybank Monetáris Tanácsa. A hó végi kamatdöntő ülésén immár negyedik alkalommal hajtott végre negyed százalékpontos csökkentést. Szinte mindenki ezt várta, tehát a hír semmiféle felbolydulást nem okozott egyik piaci szegmensben sem. A forintárfolyamon semmi sem látszott meg, a döntés előtt és után egyaránt a 265-ös szintet kerülgette az euró jegyzése, hol alulról, hol felülről közelítve. Úgy tűnik, az árfolyam beragadt, ami persze nem baj, sőt, megkockáztatható, most ez az a szint, amely mellett a forintot sem különösebben gyengének, sem pedig erősnek nem tartják a piaci szereplők. Ilyen stabilitás alighanem soha nem volt még közvetlenül a választások előtt, s az eseménytelenségnek is nevezhető nyugodt légkört aligha lehet pusztán az ünnepek számlájára írni.
Nemcsak a forint, de az euró árfolyama is viszonylagos nyugvópontra került, ez utóbbi értelemszerűen a dollárhoz viszonyítva. (Nem az euró korábbi erejének visszanyeréséről van persze szó, csupán a gyengülő trend megállásáról.) Ennek oka a Görögországnak nyújtott mentőöv, ami eloszlatta az eurózóna szétzilálódásával kapcsolatos félelmeket. Legalábbis egyelőre, hiszen a dolog jellegénél fogva egyértelműen tüneti kezelés, mivel a konkrét szituációt orvosolja és nem az alapproblémát.
A gond ugyanis az, hogy az euró több ország közös valutája, ám ezen országok kockázati megítélése erősen eltérő lehet és az egyes országok adósságait semmilyen felsőbb szerv nem garantálja. Ez elvi síkon azt a kérdést is felveti, mi az úgynevezett kockázatmentes kamatláb az euró esetében. Kockázatmentes kamatlábnak a tankönyvek rendszerint az adott ország állampapírjainak hozamát tartják, azonban az euró esetében korántsem mindegy, hogy mondjuk német vagy görög állampapírokra gondolunk... Gyakorlati oldalról pedig továbbra is az a legnyugtalanítóbb, hogy a külső segítség más országokat is felelőtlen gazdálkodásra csábíthat, s ha ez bekövetkezik, már csak játékelméleti alapon is törvényszerűen egyre komolyabb gondokkal kell számolni az eurózónán belül.
A görögök helyzetének rendeződése egyébként leginkább lélektanilag nyugtatta meg a piacokat, nyoma sincs annak, hogy tolongani kezdtek volna a befektetők a görög állampapírokért. Mindössze arról van szó, hogy el lehet ezeket adni nagy tételben (ami elsősorban a görög államnak fontos), s nem arról, hogy - uniós viszonylatban rendkívül magas - hozamszintjük érdemben csökkent volna. Az ország helyzetét ugyanis továbbra sem ítélik meg rózsásnak, nem igazán látják a befektetők a hosszú távú kilábalás mikéntjét a kialakult válságból.
Ami a hazai állampapírpiacot illeti, a hozamok lassan, de biztosan tovább szivárogtak lefelé. Nem azért persze, mert a már korábban szinte teljesen beárazott kamatcsökkenéstől lendületet kaptak volna, hanem mert ez a trend is immár a szokásosnak mondható - meglepő az lenne, ha másként történt volna. Ráadásul minden egyes kamatcsökkentés után a piac megnyugszik, hogy az általános várakozások teljesültek, így eleinte óvatosabban, később erőteljesebben elkezdi beárazni a következő kamatvágást. Hiába mondják egyesek, hogy semmi nem tart örökké, így a kamatcsökkentési sorozat sem, lélektanilag szinte mindig az a nézet dominál, hogy jó, jó, de azért még egy csökkentés biztos lesz. A kedvező nemzetközi hangulatban pedig ennek még tere is van, egyelőre tehát - feltéve, hogy a nemzetközi helyzet nem fordul hirtelen rosszabbra - a várakozások jogosak.
A kamatdöntésre értelemszerűen a legrövidebb, azaz a három hónapos papír hozama reagált intenzíven, a kamatdöntést követő aukción a megelőzőnél 11 ponttal alacsonyabb, 5,15 százalékos átlaghozam alakult ki, intenzív kereslet mellett. Ez a hozamszint látványosan mutatja a további kamatcsökkentés(ek) iránt táplált megerősödött várakozásokat. Jól szerepelt a tizenkét hónapos papír is, itt az átlaghozam 5,07 százalék lett. A hozamok csökkenő tendenciája valószínűleg mindaddig folytatódni fog, amíg a további kamatcsökkentésbe vetett hit él, ez pedig minden valószínűség szerint mindaddig élni fog, amíg a nemzetközi klíma kedvező. Olyan apróságok, mint például a választás vagy a makrogazdasági helyzet, piaci szempontból szinte senkit nem izgatnak.
