A múlt hét elején még a nemzetközi hatások bizonyultak erősebbnek, így erősödött a forint. Csütörtök tájékán aztán feleszméltek a befektetők - bizonyára elgondolkodtak, attól, hogy a régiós piacokon megszűnőben van az idegesség, vajon megoldódtak Magyarország problémái? Vagy az új kormány csodát tesz majd? Van ugyan új kormány, de megmaradtak a régi problémák, amelyeket egyre nehezebb kezelni. A lényeg talán ez, és ezért sem reagált különösképpen a piac a hazai fejleményekre. Miként arra sem, hogy ismét tüntetés volt - talán reakcióra sokkal inkább számíthatnánk akkor, ha nem tüntetnének, amikor valami történik. A tüntetés persze a belpolitikai feszültségek jele - csakhogy ez már-már állandósultnak tekinthető, így meglepetést nem okoz, ha úgy tetszik, be van árazva. Meglepetés nélkül pedig hirtelen árfolyamváltozások sincsenek, így aztán a piaci mozgásokat leginkább a régiós hatások befolyásolták a múlt héten. Intő, ámde törvényszerű jel ugyanakkor, hogy a hét második felében leválni látszott a forint a régiós devizákról, azaz míg azok stabilizálódtak, a forint árfolyama kissé lekókadt. Talán a stabilizáció azzal is jár, hogy a befektetők nem ész nélkül, kapkodva üzletelnek, így azon is elgondolkodnak olykor, hogy számottevő különbségek lehetnek a régió egyes országainak gazdasági kilátásai között. A lengyel zlotynak például kifejezetten jót tett, hogy az ország a Nemzetközi Valutaalaphoz fordult segítségért és a kérés pozitív visszajelzést kapott.
Persze ez áttételesen, a régiós szemlélet miatt jót tett a forintnak is, azonban az állampapírpiacon nem igazán látszottak pozitív jelek.
Az állampapír-piaci helyzet azért is aggasztó, mert az állampapírok piaci szereplése és a forint árfolyama más utat jár. Nevezetesen míg a forint nagyjából stabilnak tűnik, az állampapírpiac egyáltalán nem. A fundamentális ellentmondás ott van a dologban, hogy az állampapírhozamok és az infláció között soha nem látott szakadék tátong, ami az állam iránt külföldi részről megnyilvánuló nagymértékű bizalmatlanság jele. A forint stabilitása viszont a bizalom jele kellene hogy legyen - hacsak nem arról van szó, hogy mondjuk a jegybank hathatósan védelmezi az árfolyamot. Valamiféle bizalomerősödést persze az is tükröz, hogy az államcsőd kockázatát a korábbinál csekélyebbre árazza a piac - ez leginkább egy egyfajta államcsőd elleni biztosításként funkcionáló, nemzetközi piacokon forgó derivatíva áralakulásából követhető nyomon. Ez persze nem jelenti azt, hogy az árazott csődkockázat alacsony lenne - teljesen világosan látszik ez az infláció és az állampapír-piaci hozamszintek különbségéből is, amelynek a más országokban szokásos mértékű reálhozam feletti része egyértelműen a csődkockázat ára.
Továbbra is aggasztó, hogy az államkötvényeket az ÁKK vásárolja és nem eladja, miként az fő feladata lenne. (Természetesen nincs más választása, hiszen eladni csak azt lehet, amit meg is vesznek.) A múlt héten 34 milliárd forint névértékű kötvény áramlott ily módon vissza a kibocsátóhoz, három 2009-2011 közötti lejáratú sorozatból. A kötvényaukciók újraindulásáról - amit eredetileg még az év elejére terveztek - már szó se nagyon esik. Amit elad az ÁKK, az zömében három hónapos diszkontkincstárjegy, ennek átlagos aukciós hozama a múlt héten 9,63 százalék volt. A bizonytalanságot jelzi az átlagnál 17 ponttal magasabb maximum, igaz, az átlag csaknem ennyivel alacsonyabb, mint a megelőző héten. A rendellenes helyzet - értve ezalatt, hogy a hosszú lejáratokat veszi és a rövideket adja a kibocsátó - pénzügyi hátterét természetesen az IMF-hitelkeret teremti meg, csakhogy ez sem végtelen. Előbb-utóbb tehát történnie kellene valaminek, hogy az élet visszatérjen a rendes kerékvágásba, ámde aligha tudná pillanatnyilag megmondani bárki is, mi lenne az az esemény, ami ilyen fordulatot válthatna ki.
A kötvények másodpiaci hozama - annak ellenére, hogy az aukciók kínálatnövelő hatása teljesen kiesik - emelkedett. Ez szintén aggasztó, hiszen a vételi oldal elégtelenségét, tehát a probléma további elhúzódását jelzi.
Ádám Zsigmond