Árgus szemekkel figyeli szinte mindenki a forint árfolyamát. Első ránézésre megnyugvásra adhat okot, hogy a március elején tapasztalt vészes gyengeség után stabilan tartja magát 300 forint környékén az euró. Leginkább a bűvös szám alatt szokott tartózkodni az árfolyam, időnként megközelítve vagy akár meg is haladva azt, utóbbi esetben azonban gyorsan visszapattan. A befektetők persze ösztönösen szeretnek a kerek számok bűvöletében élni, itt azonban alighanem ennél többről van szó. Ha ugyanis pusztán ez lenne az oka a leírt árfolyammozgásoknak, akkor talán ugyanúgy lenne néha hosszabb-rövidebb ideig pár forinttal 300 forint felett az árfolyam, mint alatta. Csakhogy ha alatta van, sokkal nehezebben tornássza magát vissza a bűvös szám közelébe, mint amikor felette. Hiba lenne talán ebből levonni azt a következtetést, hogy a 300 forint valamiféle technikai jellegű támasz lenne. Sokkal inkább intervenciószaga van a dolognak, és ez annál is inkább vélelmezhető, mert a jegybank nyíltan felvállalta teljes eszköztárának bevetését a forint védelmében. Korántsem mindegy persze, hogy az árfolyam azért stabilizálódott 300 forint környékén és alatta, mert a befektetők stabilan bíznak a jövőben, vagy pedig azért, mert a jegybank akkor szánja el magát intervenciós lépésre, amikor úgy látszik, enélkül 300 forint fölé kúszhat az euró jegyzése. A közös pozitívum annyi a dologban, hogy a forint hirtelen és vészes begyengülésének komoly gátja van. Hosszabb távon viszont óriási a különbség.
Egy intervenció ugyanis mindig csak viszonylag rövid ideig tarthat, ellentétben a befektetők optimizmusával, illetőleg bizalmával. Az intervenció ugyanis pénzt (jelen esetben eladásra alkalmas eurót) kíván, ami mindig egy korlátos erőforrás, s a készletek apadása előbb-utóbb a kifogyás veszélyét vetíti előre. Ilyenkor pedig nincs más lehetőség, mint az, hogy az interveniáló feladja az intervenciós célt és ezzel megadja magát a piaci erőknek.
Kommunikációs szinten mindenki teszi a dolgát: a jegybank szigorúan titokban tartja, interveniál-e, illetve ha igen, milyen mértékben a forint védelmében, a piaci szereplők pedig találgatnak.
A forint árfolyamának stabilitása jótékony hatással van az állampapírpiacra is. Általában véve elmondhatjuk, ha nő a bizalom (vagy legalábbis, ha úgy látszik) a forint iránt, akkor nő az állampapírok iránt is. Ez utóbbi vevőket és hozamcsökkenést jelent. A három hónapos papír aukciója impozáns sikert hozott, olyannyira, hogy még a mennyiséget is emelték. Az átlaghozam 9,98 százalék lett, és ami nagyon fontos - hiszen a kiegyensúlyozott piac jele -, a maximum csak két ponttal magasabb. Az egyéves diszkontkincstárjegyek aukcióján is lenyomta a hozamszintet a nagy kereslet: itt 10,94 százalék lett az átlag, igaz, 11 ponttal magasabb a maximum. Persze ezeket a számokat látván azt ugyanúgy túlzás lenne mondani, hogy alacsonyak a hozamok, mint a 300 forintos euróra, hogy erős a forint...
Érdekesség ugyanakkor, hogy hozamcsökkenés csak a rövid papíroknál következett be, a hosszúaknál inkább emelkedés volt tapasztalható. Ez azért is aggasztó, mert azt jelzi, hogy inkább a hosszú távú kilátásokkal kapcsolatban aggódik a piac. Ráadásul éppen azok a papírok gyengélkednek, amelyekből jó ideje nincs aukciós kínálat. Tehát a gyengélkedés mögött egyértelműen reményüket vesztett eladók állnak. Sőt, ha tovább akarjuk fokozni a dolgot, megemlíthető, hogy ezekből a papírokból nemhogy kibocsátás nincs, de a szokásos kibocsátó - az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) - a vevői oldalon áll rendszeres visszavásárlási aukcióival. Ez egyben azt is jelenti, hogy rövidíti az államadósság futamidejét, hiszen a kötvények vásárlásával és a diszkontkincstárjegyek kibocsátásával saját szempontjából nem tesz mást, mint hosszú lejáratú forrásainak egy részét rövidebbre cseréli. Igaz, vonzónak tűnő kondíciók mellett, hiszen most például a 2010/C és 2011/C papírokat 11,35 és 12 százalékos átlaghozam mellett vásárolta (10,05 százalékos átlaggal vett még az idén augusztusban lejáró 2009/F-ből is). Összesen 61 milliárd forint névértékű kötvényt vett a múlt héten az államadósság-kezelő és 90 milliárd forintnyi diszkontkincstárjegyet adott el, tehát végül is saját természetes nettó eladói szerepében maradt.
Ádám Zsigmond