Évtizedekig emlékezetesek lehetnek a mostani napok minden befektető számára. Természetesen elsősorban a részvénytulajdonosoknak - pláne, ha bankpapírjaik vannak, ami Magyarországon az OTP-t jelenti - de nem kizárólag nekik: azok is komoly veszteséget voltak kénytelenek elszenvedni, akik a legbiztonságosabb értékpapírokkal, azaz állampapírokkal töltötték fel portfóliójukat. Természetesen a veszteség annál nagyobb, minél hosszabb futamidőről van szó - aki ismeri az állampapír-matematika egyszeregyét, tudja, egységnyi hozamváltozás a futamidő hosszával egyre nagyobb árfolyamváltozással egyenértékű. (Egyszázaléknyi hozamváltozás nagyjából annyi százaléknyi árfolyamváltozással jár, amennyi a papír hátralévő átlagos futamideje, azaz a "duration".) S bár a hozamváltozások futamidőtől függően más-más mértéket öltenek, a 0,5-1,5 százalék között mozgó hozamemelkedés szórása igen csekély. A helyzetet súlyosbítja, hogy a hosszabb futamidőknél találjuk a nagyobb mértékeket. Mindezek következtében például a leghosszabb lejáratú papír (ez 15 éves, de a duration 8,9 év) tulajdonosai az 1,2 százalék körüli hozamemelkedés következtében egy hét alatt nagyjából tíz százalékot (!) veszítettek, azaz a papírok ennyivel érnek most kevesebbet.
A jelenlegi helyzetet egyre inkább divat az 1929-33-as gazdasági világválsághoz hasonlítani. Különbség persze jócskán van, már csak azért is, mert 75 év alatt alaposan megváltozott a piacok működése, azonban egy dolog nagyon hasonló: pánik van, s a pánik, valamint az egyeseknél ennek hatására fellépő gazdasági kényszer (ilyen manapság, ha valakinek ártól függetlenül például azért kell eladnia állampapírt, mert ki kell fizetnie a tőkeáttételes ügyletek veszteségszámláját) irracionális ügyletekre készteti vagy kényszeríti a befektetőket. Az állampapír-piaci pánik oka most valószínűsíthetően egyrészt az, hogy sokan kényszerhelyzetben vannak, másrészt, hogy a piac alappillérét képező külföldi befektetők hanyatt-homlok menekülnek a feltörekvő piacokról, beleértve azok állampapírpiacait is. Utóbbi azt jelenti, hogy egyszerűen eltűntek a vevők, az előbbi pedig azt, hogy ennek ellenére sokaknak el kell adni. Ilyen körülmények közt mindenféle makrogazdasági racionalitástól függetlenül az árak törvényszerűen vágtatnak lefelé.
A vészes keresletgyengeség mindkét múlt héten tartott állampapír-aukción megmutatkozott. A három hónapos diszkontkincstárjegy árverésén az érdeklődés volumenén látszott, a tízéves kötvény aukcióján inkább a kialakult hozamszinten. Mindkét papír esetén erőteljes, tízmilliárdos mennyiségcsökkentésre kényszerült a kibocsátó. A három hónapos papírnál ez elkerülhetetlen volt, hiszen a 45 milliárdosra tervezett kibocsátás során eleve alig több mint 40 milliárd névértékre volt igény. A kötvényaukció tervezett 40 milliárdját ugyan elvben elbírta volna a piac, azonban csak irracionálisan magas hozamszinten. Erre abból következtetünk, hogy egyrészt a csökkentés mellett is 9,07 százalékra szökött fel az átlaghozam, másrészt, hogy a jellemzően az átlagnál 1-2 ponttal magasabb maximális hozam 9,2 százalék lett, azaz 13 ponttal nagyobb. Ennél is nagyobb pofon azonban, hogy ugyanerre a papírra a péntek délutáni referenciahozam már 9,51 százalék volt, miközben a kereskedők egyértelműen a forgalom hiányáról számoltak be. Ez azért veszélyes, mert ilyenkor egy normál körülmények közt kisebbnek tekinthető eladási szándék is komoly hozamemelkedést idéz elő.
Ádám Zsigmond