A múlt hét fontosabb belföldi eseményei az inflációs mutató, valamint a harmadik negyedéves GDP-növekedés közzététele volt. A pénzromlás üteme némileg meghaladta a várakozásokat, de legalábbis az elég széles sávban szóródó prognózisok felső értékeinek felelt meg: 6,7 százalékos lett az év/év mutató. Az önmagában véve is magas érték struktúrája is aggasztó: a drágulásban az élelmiszerek, ruházati cikkek és az üzemanyag vitték a prímet. Az utóbbit illetően nyilvánvalóan az emelkedő olajárak játszottak szerepet, az olajpiacon azonban korántsem olyan rózsás a helyzet, hogy ezt csak valamiféle átmeneti faktorként lehetne értékelni. Ráadásul ez az a termék, amely szinte minden más termék árába is beépül előbb vagy utóbb, tehát az áremelkedés jelentősége itt messze átlagon felüli.
Márpedig az inflációs bizonytalanság a kamatcsökkentés egyik legfőbb ellensége, ezért tehát visszaszorulóban vannak a már amúgy sem vérmes kamatcsökkentési várakozások. Annál is inkább, mert a tapasztalatok szerint a monetáris tanács egyébként is óvatosan bánik a lazítással, csak akkor tesz ilyen lépést, ha egyidejűleg több érv is szól mellette. Most pedig talán az ellenérvekből van több, ilyen például az euró 254 forint körüli árfekvése, ami messze nem értékelhető úgy, hogy erős lenne a forint. Ilyen szituációban pedig mindig kimondatlanul is ott a félelem, hogy ha az amúgy is meglévő trend hátszelet kap, akár veszélyes irányba is mehetnek a dolgok, amit esetleg akkor már nehéz lenne visszafordítani.
A keddi inflációs adat után szerdán tették közzé a negyedéves GDP-adatot. Éves szinten mindössze 1,1 százalék volt a növekedés, ami a korábbi adatokkal összevetve a gazdaság további lassulását jelzi. Ez az elemzőket még az inflációs mutatónál is jóval váratlanabbul érte, a befektetőket viszont - úgy látszik - túlzottan nem izgatta, hiszen nem mozgatta meg érdemben az árakat.
A heti makroadatok mindenesetre egyáltalán nem adtak okot optimizmusra. Aligha várhattuk tehát, hogy csökkenjenek az állampapírhozamok, pozitív lehet viszont, hogy a vázolt körülmények között nem is emelkedtek szignifikánsan. A napi hozammozgások a véletlenszerűnek is tekinthető oda-vissza néhány bázispontos sávban maradtak. Ennek oka lehet, hogy hosszú távra végül is nem került talán semmi korábban nem ismert bizonytalanság a rendszerbe, a rövid papírok esetében pedig amúgy sincs nagy mozgástér.
Aukciós szempontból most diszkontkincstárjegyes hét volt, azaz mindhárom futamidejű papírból volt aukció. A három hónapos kincstárjegy esetében kétpontnyit emelkedett a hozam a megelőző héthez képest (most 7,32 százalék volt), ami pontosan jelzi az enyhe fokú pesszimizmust. A benyújtott ajánlatok magas volumene pedig arra utal, hogy a befektetők a legrövidebb papírt részesítik előnyben, azaz kivárnak, mondhatni halogatják a valódi döntést. Igaz, még magasabb volt az érdeklődés a hat hónapos papír iránt, persze ez azzal is magyarázható, hogy a három hónapos diszkontkincstárjegyről lemaradt befektetők részéről racionális lépés volt szerencsét próbálni a féléves papír másnapi aukcióján. Itt 7,27 százalékos átlaghozam alakult ki. Akinek itt sem jutott papír, annak maradt a csütörtökön tartott 12 hónapos papír aukciója, ahol 7,25 százalék lett az átlag.
A különböző sorozatok hozamszintjeit összehasonlítva jól látszik, hogy éven belül igen enyhén inverz a hozamgörbe, azaz nagyfokú hozamcsökkenésre rövid távon nem számítanak a piaci szereplők. Mindez érthető, hiszen a részletezett okok miatt például novemberben nem valószínűsíthető kamatcsökkentés, decemberig pedig még bármi történhet.
Ádám Zsigmond